NB I: gólerős brazil támadóval erősített a Kecskemét

Vágólapra másolva!
2012.06.29. 12:45
null
Fotó: kecskemetite.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét két évre leigazolta a 26 éves brazil támadót, Edison Luis dos Santost, míg egy másik kiszemelt bemutatására jövő héten kerülhet sor.

A Tarabai művésznéven szereplő 26 éves támadó a mögöttünk álló szezonban a máltai Hibernians FC csapatában szerepelt. Klubjával a bajnokság második helyén zárt és megnyerte a máltai kupát, egyéni elismerésként pedig második helyen zárt a góllövőlistán. Statisztikái alapján 30 mérkőzésen 23 gólig jutott és emellett 7 gólpasszt is kiosztott a társaknak. A brazil csatár az utóbbi másfél évben szerepelt légiósként Máltán, előtte több klubban is megfordult hazájában, európai légióskodása során összesen 47 meccsen 29 gólt és 10 gólpasszt jegyez.

„Egy korábban Magyarországon játszó brazil játékoson keresztül ismertem meg KTE-t és a magyar bajnokságot. Tudtam, hogy egy jó csapathoz kerülök, ahol az eredmények és a játékoskeret is kitűnő. Először szeretnék bekapcsolódni a munkába és sokat dolgozni. Fontos megszerezni a szakmai stáb bizalmát, megismerni a csapattársaimat és ahol lehet ott akarok segíteni új klubomnak. Gyors, jól fejelő és cselező játékosnak tartom magam és nem szeretem sokáig tartogatni a labdát, inkább egy-két érintésben és passzjátékban gondolkodom" – idézi a kecskemetite.hu Tarabait.

Tarabai két évre kötelezte el magát a KTE-hez és a két klub megállapodása értelmében még pályára lép a Hiberniansel az Európa-ligában, ahol az FK Szarajevó lesz a máltaik ellenfele, így előreláthatólag a lipóti edzőtábort követően készülhet először a KTE-vel.

A Kecskemét a beszámoló alapján egy másik támadó szellemű labdarúgóval is megegyezett már, ám a játékos csak jövő héten érkezik meg, így hivatalosan akkor kerül sor a bemutatására.

TARABAI LEGSZEBB MEGMOZDULÁSAI
KECSKEMÉTI TE

Érkezők: Sós Márkó (REAC), Eugene Salami (nigériai – DVSC-Teva), Milan Csokics (szerb – OFK Mladenovac), Csima Péter (saját nevelés, első profi szerződés), Edison Luis dos Santos (brazil – Hibarnians FC)

Távozik/távozhat: Lencse László (Videoton – lejár a kölcsönszerződése), Alekszandar Alempijevics (szerb, Ferencváros), Balog Marcell (Siófok, ?), Vladan Csukics (szerb, Ferencváros)

Kiszemeltek: Oláh Lóránt (Kaposvár), Dusan Dunjics (szerb, próbajáték), Dejan Kojic (bosnyák, próbajáték)

Legfrissebb hírek

NB II: ötszörös magyar bajnokot igazolt a Vidi

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:02

NB II-es felkészülés: négy gólt szerzett a Honvéd, a Vasas is simán győzött, a Videoton a BVSC-t verte meg

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 23:07

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

Albán csatárért tett ajánlatot az ETO FC – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:24

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03

Az izraeli bajnoktól ötöt kapott a Vasas, gólgazdag meccset játszott a Szentlőrinc az Eszékkel

Labdarúgó NB II
2025.07.02. 23:06

Bejelentések az ETO-nál, a ZTE-nél és Fehérváron, Kepa az Arsenalé – transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.01. 22:15
Ezek is érdekelhetik