Kecskemét: Csak extra képességű játékosokat igazolunk - Török

Vágólapra másolva!
2012.06.22. 12:27
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét szakmai stábja több játékossal is megerősítette már a játékoskeretét, azonban védőt, védekező középpályást és támadót mindenképpen szeretnének még igazolni, bár csakis extra képességű futballisták jöhetnek szóba.

„Védő, védekező középpályás és támadó posztban gondolkodunk még, a konkrét célszemélyek megvannak. Csak extra képességű játékosok jöhetnek szóba, a megfelelő lépéseket meg fogjuk tenni az ügyben" – nyilatkozta a szakmai igazgató, Török László a kecskemetite.hu-nak.

„Jövő héten két játékossal biztosan bővül a keret, csatlakozik Csima Péter és Máté Gergő is. Június 30-án szombaton itthon szeretnénk játszani az első edzőmeccsünket, az ellenfelet még keressük" – tette hozzá a KTE szakvezetője.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS KECSKEMÉTEN

Érkezők: Sós Márkó (REAC), Eugene Salami (nigériai – DVSC-Teva), Milan Csokics (szerb – OFK Mladenovac), Csima Péter (saját nevelés, első profi szerződés)

Távozik/távozhat: Lencse László (Videoton – lejár a kölcsönszerződése), Alekszandar Alempijevics (szerb, Ferencváros), Balog Marcell (?), Vladan Csukics (szerb, Ferencváros)

Kiszemeltek: Oláh Lóránt (Kaposvár), Vic Kamara ( Sierra Leone-i, próbajáték), Merczel Zsolt (Vasas, próbajáték)

 

 

Legfrissebb hírek

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Férfi kosárlabda NB I: fölényes szolnoki győzelem Kecskeméten

Kosárlabda
2025.10.19. 20:23

Kecskeméten visszatért a győzelembe vetett hit

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 06:56

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Emberhátrányban összeomlott a Szentlőrinc a Kecskeméttel szemben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:53

Kétszeri hátrány után be kellett érnie a döntetlennel a hajrában büntetőt hibázó KTE-nek

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:49

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Lendületben maradt a Kecskemét, megszakította az Ajka 133 napig tartó hazai veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50
Ezek is érdekelhetik