Zalaegerszeg: nincs Prukner-kérdés és feketelista, csak becsapás van

Vágólapra másolva!
2011.11.29. 06:37
Nagy Ferenc, a labdarúgó NB I utolsó helyén álló Zalaegerszeg elnök-tulajdonosa a Nemzeti Sportnak elmondta: hét-tíz nap múlva értékelik az őszi szezont. A klub irányítója szerint nem Prukner László vezetőedző munkája a gyenge szereplés oka.

Az 5–2-es vereséggel végződő debreceni mérkőzés második félidejét elfogadhatatlannak minősítő Nagy Ferenc hangsúlyozta: csapata teljesítménye ismét azt bizonyította, hogy változásokra van szükség.

„Szó sincs arról, hogy készült volna egy feketelista, elképzelések azonban vannak arról, kik távozhatnak a csapatból – mondta Nagy Ferenc a Nemzeti Sportnak. – Van ugyanis jó néhány futballista, aki játékával, teljesítményével, hozzáállásával becsapott minket. Nem azt nyújtotta, amit elvártunk tőle.″

Nagy Ferenc úgy fogalmazott: a vezetőség hét-tíz nap múlva értékeli az őszi szezont, elemez, majd kiutat keres. Az elnök-tulajdonos természetesen a vezetőedzővel, Prukner Lászlóval is egyeztet, noha továbbra is úgy érzi: „Gyenge szereplésünk egyáltalán nem Prukner-kérdés.″

„Először persze azt kellene tisztázni, hogy mit akarunk – nyomatékosította az elnök. – Meg kell nézni, milyen lehetőségeink maradtak. Sajnos nagyon szűk mozgásterünk van, a következő napokban, hetekben azonban már tisztábban látjuk magunk előtt a jövőt.″


 

Legfrissebb hírek

Varju Benedek: Jó visszajelzés nekem a szerződéshosszabbítás

Labdarúgó NB I
2025.04.06. 11:26

Ha nem is könnyen, de legyőzte a Puskás Akadémia a Zalaegerszeget

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 21:25

A szerencse is kellett a ZTE-nek ahhoz, hogy továbbjusson Karcagon

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 14:54

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48

Egy Varga Barnabás-gól elég volt: a Ferencváros megverte a Zalaegerszeget

Labdarúgó NB I
2024.12.08. 22:00

Emberhátrányban fordított a ZTE Pakson – a hajrában egyenlített azonban Böde Dániel

Labdarúgó NB I
2024.11.24. 15:00

NB I: egyre fogynak a szerb edzők, már kilenc csapatot magyar tréner irányít

Labdarúgó NB I
2024.08.30. 14:15

Bakti és Mim után Németh Dániel is betalált, kikapott a Paks

Labdarúgó NB I
2024.08.10. 19:40
Ezek is érdekelhetik