Tavasszal Dejan Sztankovics kupadöntő utáni hirtelen távozásáig még az NB I-es mezőny egyharmadát szerb vezetőedző dirigálta (FTC: Sztankovics, DVSC: Szrdjan Blagojevics, DVTK: Vlamidir Radenkovics, Mezőkövesd: Milan Milanovics). Nos, miután a kiesett Mezőkövesd is megvált Milanovicstól, Blagojevics e heti távozásával mára csak a Diósgyőrött dolgozó Vladimir Radenkovics maradt meg közülük. Egyúttal örömteli, hogy az ideiglenesen kinevezett Dombi Tiborral együtt kilencre nőtt az élvonalban jelenleg foglalkoztatott magyar trénerek száma, akik közül ketten, Hornyák Zsolt és Borbély Balázs a Felvidéken születtek. Így most összesen három csapat alkalmaz külföldi vezetőedzőt, az említett DVTK mellett a Ferencváros (Pascal Jansen) és az Újpest (Bartosz Grzelak).
Arra, hogy kilenc magyar vezetőedző üljön a NB I-es csapatok kispadján, előzőleg egy évvel ezelőtt, Milos Kruscsics augusztus 12-i kisvárdai menesztése és Dejan Sztankovics szeptember 4-i ferencvárosi kinevezése között volt példa, de ez az állapot akkor mindössze nagyjából három hétig tartott. Mivel köztudott, hogy a Loki már tárgyalt Máté Csabával, így jó esély van arra, hogy a trénereknél ezúttal hosszabb ideig megmarad a jelenlegi magyar-külföldi arány.
ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 6. FORDULÓJA ELÉ
PÉNTEK
FEHÉRVÁR FC–MTK BUDAPEST
♦ A 109. összecsapásuk jön az NB I-ben, az előző 7 bajnokijukból 6-ot a fehérváriak nyertek meg, és pont ennyivel állnak jobban a párharcban: 46-szor győzött a Vidi, 40-szer az MTK, a döntetlenek száma 22.
♦ Az MTK legutóbb három és fél éve, 2021 februárjában, idegenben tudott nyerni a piros-kékek ellen (2–1), a két hónappal azutáni, fővárosi Magyar Kupa-elődöntőt viszont elvesztette (1–2).
♦ Az előző bajnokságban a Fehérvár volt az egyetlen csapat a mezőnyben, amely ellen még gólt sem tudtak szerezni a kék-fehérek (0–3 és 0–4 idegenben, közte 0–2 otthon).
♦ A Vidi pályaválasztása mellett 30 találkozó zárult hazai sikerrel, 13-szor győzött a fővárosi együttes, 11-szer pedig ikszeltek – bár ez utóbbira a 2003. szeptemberi 1–1 óta egyszer sem volt példa kettejük között. Érdekesség, hogy az MTK középső védőjét, Kádár Tamást az előző két alkalommal nagyon hamar kiállították a Sóstói Stadionban: tavaly októberben a 20., idén májusban már a 10. percben. Az előbbi találkozó 43. percében ráadásul Khaly Thiam is piros lapot kapott a fővárosiaktól.
♦ A Fehérvár 3 forduló óta nyeretlen (2 iksz, 1 vereség), legutóbb a nyíregyházi stadionavatón kétgólos hátrányból fordított, de a hazaiak a 88. percben egyenlítettek (3–3).
♦ A Vidi játszotta eddig a legtöbb döntetlent a mezőnyben, hármat.
♦ Az MTK remekül, 3 győzelemmel kezdte az idényt, legutóbb azonban 1–0-ra alulmaradt az éllovas Puskás Akadémia vendégeként.
♦ A Fehérvár hazai pályán még veretlen: 3–1-re verte meg a DVTK-t, majd a 94. percben mentett meg egy pontot a ZTE ellen (1–1).
♦ A Vidi 2024-ben házigazdaként csupán az FTC-től kapott ki, március 10-én 2–0-ra. Azóta a 6 otthoni bajnokiján felváltva nyert, illetve ikszelt, ha a sorozat folytatódik, most győznie kellene.
♦ A fővárosi kék-fehér együttes az egyetlen a bajnokságban, amely már 2 idegenbeli győzelmet tud felmutatni – 1–0 Zalaegerszegen, majd 2–1 Győrben –, és vezeti a vendégtabellát.
SZOMBAT
DEBRECENI VSC–ZALAEGERSZEGI TE FC
♦ Hatvanhétszer találkoztak a legfelső osztályban, a debreceniek hatalmas fölényét jelzi, hogy pontosan kétszer annyi győzelmet (36) arattak ebben a párharcban, mint a zalaiak (18), míg a döntetlenjeik száma 13.
♦ Miközben az első 33 találkozójukból 11 lett iksz, a következő 34-ből már csak kettő, 2011-ben (1–1) és 2022-ben (0–0).
♦ A zalaiak legutóbb 2022 augusztusának végén tudtak nyerni a piros-fehérek ellen (4–2), a portugál szakvezető, Joao Janeiro azután távozott a DVSC kispadjáról. A Loki azóta 5-ös győzelmi szériában van a Zalaegerszeggel szemben, ráadásul úgy, hogy közben 3-szor gólt sem kapott.
♦ A ZTE évtizedeken át többnyire kikapni járt Debrecenbe, eddig 25-ször tért haza pont nélkül, 7-szer ikszelt és csak 3-szor tudott nyerni Hajdú-Biharban. Ilyen először a 2002-es (1–6), majd a 2020-as (0–3) és 2021-es (1–2) nagyerdei találkozón fordult elő.
♦ A DVSC legutóbb, márciusban 5–1-re kiütötte a vendég zalai csapatot, az előző bajnokságban ez volt a vasutasok rekorddiadala, ebben a párharcban pedig hazai pályán a 2003-as 4–0 óta a legnagyobb különbségű sikere.
♦ Miután a DVSC az előző két bajnokiját nullára vesztette el, a klub a hét elején közös megegyezéssel megvált Szrdjan Blagojevics vezetőedzőtől. A ZTE ellen megbízott szakvezetőként az 50 esztendős Dombi Tibor irányítja a Lokit, aki játékosként hét bajnokságot és öt Magyar Kupát nyert a klubbal. Asszisztensedzőként 2020 nyarától összesen 156 tétmérkőzésen ült a kispadon, miközben hat szakvezető munkáját segítette. 2022 szeptemberében 2 NB I-es mérkőzésen már volt megbízott vezetőedző, akkor egy Fehérvár elleni 1–0-s hazai győzelmet és egy paksi vereséget (0–1) könyvelhetett el.
♦ A Debrecen FTC elleni hazai bajnokiját elhalasztották, így otthon még csak egyszer lépett pályára és akkor meglepetésre 1–0-ra alulmaradt a Diósgyőrrel szemben. Ez már sorozatban a negyedik találkozója volt vendéglátóként, amelyen csak egy gól esett – az előző 3 alkalommal azonban nyerni tudott.
♦ A ZTE két vereséggel indított, az előző két fordulóban azonban már nem kapott ki, pedig az előző idény második és negyedik helyezettjével játszott (3–1-es siker a Paks ellen, majd 1–1 Fehérváron).
♦ A Zalaegerszeg a legutóbbi 9 idegenbeli találkozóján mindig kapott gólt, de 8-szor be is talált. Ebben az idényben Felcsúton a 91. percben beszedett góllal veszített, majd a Vidi a 94. percben egyenlített ellene.
DIÓSGYŐRI VTK–ETO FC GYŐR
♦ A 85. találkozójuk következik az élvonalban, az örökmérleg jelentősen a vendégek felé billen: 20 diósgyőri győzelem, 21 iksz, 43 ETO-siker. A gólátlag elég magas, 3.1/mérkőzés.
♦ Az előző 7 NB I-es találkozójukból négyet nyertek meg a győriek és csak egyet a borsodiak, éppen a legutolsót, 2015. május 17-én 4–1-re. Holtversenyben ez a piros-fehérek legnagyobb győzelme ebben a párharcban, bár tegyük hozzá, hogy közel egy félidőt emberelőnyben voltak.
♦ A DVTK pályaválasztása mellett elég kiegyenlített a mérleg: 16-szor született hazai diadal, 14 döntetlen és 13 győri siker mellett. A borsodi vármegyeszékhelyen mostanáig utoljára 2006 júniusában ikszeltek (1–1): azóta 3-szor győzött a Diósgyőr, 5-ször pedig a vendég ETO.
♦ 2021 és 2023 között négyszer meccseltek az NB II-ben, ott viszont a miskolciak voltak az eredményesebbek: 3 diadal mellett – mindegyik legalább kétgólos volt – egy találkozót ikszre hoztak.
♦ A Diósgyőr egyike annak a 3 csapatnak, amelyik az előző két bajnokiját megnyerte, ráadásul mind a kétszer kapott gól nélkül, 1–0-ra.
♦ Az újonc ETO FC Győr az egyetlen gárda az élvonalban, amely még nem szerzett pontot. Legutóbb 2019-ben a Kaposvár és a Bp. Honvéd állt hasonlóan, négy forduló után pont nélkül. A győriekkel előzőleg 2006 novembere és 2007 februárja között esett meg a legfelső osztályban, hogy zsinórban legalább 4 bajnokit veszítsenek el.
♦ A DVTK eddigi otthoni meccsein mindhárom eredménytípus – sorrendben döntetlen, vereség, győzelem – egyszer fordult elő, miközben egálban a második legtöbb gólt kapta a mezőnyben, négyet.
♦ Az ETO mindkét házon kívüli találkozóját 2–1-re bukta el úgy, hogy kétgólos hátrány után a hajrában szépített: a Szpari ellen a 78., Kecskeméten a 90. percben.
VASÁRNAP
KECSKEMÉTI TE–ÚJPEST FC
♦ 2008 óta kereken 20 alkalommal rendezték meg a lila-fehér rangadót az NB I-ben, eddig 7-szer a kecskemétiek nyertek, 4-szer játszottak döntetlent, az újpestiek pedig a 10. győzelmüket arathatják most ebben a párharcban.
♦ Az előző bajnokságban előbb 5–3-ra diadalmaskodott az Újpest, majd két KTE-győzelem következett. Májusban a Szusza-stadionban úgy nyert 3–0-ra a Kecskemét, hogy a második gólját a héten éppen Újpestre szerződött Horváth Krisztofer lőtte.
♦ A Széktói Stadionban NB I-es találkozón még sosem győztek a fővárosiak, hiszen mostanáig 5 kecskeméti diadal mellett 4 döntetlen született. Az újpestiek csupán egyszer nem kaptak gólt, amikor 2012 májusában 0–0-t értek el. Tavaly tavasszal úgy lett 2–2 a vége, hogy a duplázó Tóth Barna révén 0–2-ről a 95. percben egyenlített a KTE, majd idén februárban Lukács Dániel korai találata döntött a kecskemétiek javára, az Újpest pedig büntetőt hibázott (1–0).
♦ 2022-es feljutása óta az első 5 bajnokiján most gyűjtötte a legkevesebb pontot (5) a KTE. Tavaly és tavalyelőtt is már 9 pontnál járt ilyenkor Szabó István együttese.
♦ Az Újpest a március 16-i Mezőkövesd elleni hazai 2–2 óta nem ikszelt, ebben az idényben 2 háromgólos győzelem és 3 egygólos vereség áll a neve mellett, viszont a legtöbb gólt (9) szerezte a mezőnyben.
♦ A Kecskemét eddig valamennyi pontját otthon szerezte, a Vidi és a Loki elleni iksz mellett egyedül az utolsó helyen álló ETO-t tudta legyőzni (2–1). Odahaza 6 találkozó óta veretlen (3 diadal, 3 iksz), legutóbb április 7-én a Puskás Akadémiától kapott ki (1–2).
♦ A fővárosiak legutóbb egy hosszabbításban kapott góllal 1–0-ra alulmaradtak az FTC otthonában, ezzel házon kívül már sorozatban az ötödik bajnokijukat bukták el. Vendégként legutóbb március végén Pakson tudtak nyerni (2–1).
PAKSI FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC
♦ A Konferencialigától csütörtökön elbúcsúzott két együttes 28-szor találkozott az NB I-ben, az örökmérleg minimális különbséggel billen az atomvárosiak felé: 13 paksi siker, 3 döntetlen, 12 Puskás Akadémia-győzelem. A gólátlag rendkívül magas, 3.6/mérkőzés.
♦ Az előző bajnokság ezüst- és bronzérmese legutóbb 2019 áprilisában ikszelt egymással (0–0), azóta 7-szer nyertek a paksiak, 8-szor a felcsútiak. Ezeken a találkozókon mindig legalább 2 gól született, sőt, 10-szer minimum 4.
♦ Az akadémisták vezetőedzőjével, Hornyák Zsolttal kétszer is előfordult, hogy csapata fél tucat gólt kapott Bognár György Paksától: 2020 novemberében a tolnai városban (2–6), majd 2021 augusztusában a Pancho Arénában (1–6). Idén áprilisban eljött a visszavágás ideje: Felcsúton ugyanis 5–0-ra győzött Hornyák együttese – a PAFC-nak ez eddig a legnagyobb különbségű sikere a tolnaiakkal szemben.
♦ Pakson 13-szor mérkőztek, a mérleg 9–1–3 a hazaiak szemszögéből. Az előző 4 tolnai találkozójukból mindkét gárda kettőt-kettőt nyert meg. Legutóbb, februárban a csütörtöki Konferencialiga-meccset eltiltás miatt kihagyó Windecker József és Lenzsér Bence góljával 2–1-re a zöld-fehérek kerekedtek felül.
♦ A Paks a bajnokságban hullámzó teljesítményt nyújtott – 2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség – , és eddig minden találkozóján szerzett is, kapott is gólt.
♦ A hibátlan teljesítménnyel listavezető Puskás Akadémia NB I-es története leghosszabb győzelmi sorozatát írja: május eleje óta az MTK elleni 1–0 volt zsinórban a hetedik bajnoki diadala, de a szériája során az első, amelyet kapott gól nélkül tudott lehozni.
♦ A tolnai zöld-fehérek az előző négy hazai NB I-es meccsüket egyaránt 2–1-re nyerték meg – a legutóbbi kettőt már ebben a bajnokságban, előbb az Újpest, majd a Nyíregyháza ellen.
♦ A felcsúti csapat még csak egyszer lépett pályára idegenben: Lamin Colley duplájával 2–1-re nyert Újpesten. A tavaszra is visszanyúlva a legutóbbi 5 házon kívüli bajnoki találkozójából 4-et megnyert és csak a ZTE-től kapott ki (0–1).
FERENCVÁROSI TC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC
♦ Huszonkétszer csaptak össze az élvonalban, a zöld-fehérek fölénye elsöprő: 15 ferencvárosi győzelem, 4 döntetlen és mindössze 3 nyíregyházi diadal.
♦ Először 1980-ban találkoztak, de az első siker csak a tizennegyedik próbálkozásra, 2000-ben jött össze a Szparinak, a következő kettő pedig 2005-ben és 2009-ben, valamennyi a szabolcsi városban. A legutóbbi 3 élvonalbeli mérkőzésükből –két 0–0 mellett – csak egyet tudott megnyerni a Fradi.
♦ Amikor az FTC volt a házigazda, még sosem tudott győzni a Nyíregyháza, sőt, 11-ből is csak egyszer, 2010 márciusában tudott elvinni egy pontot (0–0). A fővárosban legutóbb 2014 augusztusában meccseltek és 3–1-es hazai siker született – az volt a zöld-fehérek első bajnokija a vadonatúj Groupama Arénában.
♦ A 2006–2007-es idényben az NB II-ben mindkétszer döntetlenre végeztek, a legfrissebb találkozójuk pedig idén áprilisban a Magyar Kupa elődöntőjében volt, amit Balmazújvárosban Edgar Szevikjan 89. perces góljával, hátrányból nyertek meg 2–1-re a zöld-fehérek.
♦ Az Európa-liga főtáblájára a bosnyák Borac Banja Luka elleni tizenegyespárbaj megnyerésével feljutott FTC az NB I-ben még százszázalékos, sőt, gólt sem kapott – igaz, a halasztások miatt még csak három mérkőzésen van túl. Bármilyen hihetetlen, de eddig a zöld-fehérek találkozóin esett átlagban a legkevesebb gól:1.33/mérkőzés.
♦ A Nyíregyháza a vasárnapi stadionavatóján fordulatos 3–3-at játszott a Fehérvárral, így zsinórban 3 vereség után tudott újra pontot szerezni. A Szpari kapta eddig a legtöbb gólt a mezőnyben, 12-t.
♦ A Ferencváros mindkét hazai bajnokiját 1–0-ra nyerte meg – igaz, az Újpestnek csak a 92. percben talált be Tosin Kehinde. A zöld-fehérek otthon legutóbb május 5-én a Lokitól kaptak gólt (5–1).
♦ A Szpari mindhárom eddigi házon kívüli NB I-es találkozóját elbukta – igaz, egyre kisebb különbségekkel – és utolsó a vendégtabellán.
A 6. FORDULÓ PROGRAMJA
Augusztus 30., péntek
20.00: Fehérvár FC–MTK Budapest, Székesfehérvár, Sóstói Stadion. (Tv: M4 Sport). Vezeti: Kovács Imre
Augusztus 31., szombat
17.45: Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)
20.00: Diósgyőri VTK–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport)
Szeptember 1., vasárnap
15.00: Kecskeméti TE–Újpest FC (Tv: M4 Sport+)
17.30: Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
19.45: Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
AZ ÁLLÁS | |||||||
1. Puskás Akadémia | 4 | 4 | – | – | 8–3 | +5 | 12 |
2. MTK Budapest | 4 | 3 | – | 1 | 6–2 | +4 | 9 |
3. Ferencvárosi TC | 3 | 3 | – | – | 4–0 | +4 | 9 |
4. Paksi FC | 4 | 2 | 1 | 1 | 7–7 | 0 | 7 |
5. Diósgyőri VTK | 5 | 2 | 1 | 2 | 5–7 | –2 | 7 |
6. Újpest FC | 5 | 2 | – | 3 | 9–6 | +3 | 6 |
7. Fehérvár FC | 5 | 1 | 3 | 1 | 8–9 | –1 | 6 |
8. Kecskeméti TE | 5 | 1 | 2 | 2 | 3–4 | –1 | 5 |
9. Zalaegerszegi TE | 4 | 1 | 1 | 2 | 5–5 | 0 | 4 |
10. Debreceni VSC | 4 | 1 | 1 | 2 | 4–5 | –1 | 4 |
11. Nyíregyháza Spartacus | 5 | 1 | 1 | 3 | 7–12 | –5 | 4 |
12. ETO FC Győr | 4 | – | – | 4 | 3–9 | –6 | 0 |