A Fradi mindenkin túltesz, az Újpest az NB I királya - örökgóllista

1999 VAGY 2007, ESETLEG 2002? HÁNY NB I-ES GÓLT IS SZERZETT A HALADÁS?

Vékony jégre merészkedtek a szombathelyiek, amikor megpróbálták kiszámolni, hány NB I-es gólnál is tart most a Haladás. Az ember azt gondolná, hogy egy csapat élvonalbeli találatainak számát pofonegyszerű kikalkulálni, nem kell hozzá más, mint kiírni az egyes szezonok végeredményeit tartalmazó táblázatokból a szerzett gólok számát, aztán szépen összeadni azokat, és kijön, hogy hány gólnál tart az adott sportszervezet.

Nos, lehet, hogy ez tőlünk nyugatra működik, itthon viszont egyáltalán nem ilyen egyszerű a helyzet. A táblázatok ugyanis nem mindig „mondanak igazat”, nem minden esetben tartalmazzák egy adott csapat összes mérkőzését, így az összgólkülönbség sem mindig stimmel.

A Haladás jubileumi góljának kapcsán éppen a szombathelyi csapaton lehet szépen levezetni, mire is gondolunk akkor, amikor a tabellák „hiányosságairól” beszélünk.

Először is dicséret illeti azt, aki kiszámolta a Haladás eddigi élvonalbeli góljait, a hivatalos táblázatokban szereplő adatok szerint ugyanis „csontra” kijön az 1999 gól, ami azt jelenti, hogy a szombathelyiek következő találatának szerzője belövi (befejeli) a Hali 2000. NB I-es gólját.

A kérdés csak az: mit csináljunk azokkal a mérkőzésekkel, amelyek nincsenek benne a tabellákban?

A Haladásnak az élvonalban három ilyen kényes találkozója van.

– Az 1947–1948-as szezonban az ősszel MOGÜRT SC néven szereplő csapat a tavaszi szezonra – anyagi gondok miatt – a szétesés határára került, néhány hétre még nevet is változtatott, két mérkőzését (többek között a Haladás elleni találkozóját is, amelyet a szombathelyiek 4:2-re megnyertek) Nagy Zugló SE néven játszotta le. Aztán márciusban, az MTK ellen igencsak tartalékosan állt ki a csapat, ugyanis a tartozások miatt több labdarúgó sztrájkolt, így a MOGÜRT ki is kapott 16:0-ra, majd két nappal később a vezetőség bejelentette, hogy a gárda visszalép az NB I-től. A szövetség a MOGÜRT őszi mérkőzéseinek eredményét nem változtatta meg, a tavasszal addig lejátszott meccseit viszont a tabellában 0:0-s gólaránnyal, az ellenfelek győzelmeként írta át, és a hátralévő mérkőzéseket a többi csapatnak szintén 0:0-s gólaránnyal, győzelemként könyvelte el. Ez azt jelentette, hogy a Haladás négy gólja – amelyet tavasszal a Nagy Zugló ellen szerzett – eltűnt a tabellából. Ezért van az, hogy bár a szombathelyiek ebben a szezonban 53 gólt szereztek, csak 49 találat áll a csapat neve mellett a táblázatban.

– Az 1974–1975-ös NB I-es szezonban 16 csapat indult, de csak 15 fejezte be a bajnokságot, a téli szünetben ugyanis a VM Egyetértés egyesült az MTK-val (pontosabban beleolvadt a kék-fehér klubba), ezért a táblázatból törölték az Egyetértés őszi mérkőzéseinek eredményét, így az 1974. október 5-én lejátszott Haladás–Egyetértés találkozó 2–0-s eredményét is. Ebben az évben tehát két góllal „rövidítették meg” a Halit, a találatokon egyébként Király Ferenc (Király Gábor édesapja) és Horváth Zoltán osztozott.

– Az 1999–2000-es bajnokságban a Szeged LC-vel jártak rosszul a csapatok, legalábbis azok, amelyek győztek ellene. A télen a megszűnés szélére sodródó, egykori kiskundorozsmai együttes (amely beköltözött Szegedre) a tavaszi szezon elején egymásután négyszer nem állt ki soros bajnoki mérkőzésére, így az MLSZ törölte a bajnokságból, ami – az akkori szabályok szerint – azzal járt, hogy kivették a táblázatból a Szeged LC lejátszott mérkőzéseinek eredményét. A Haladás az őszi második fordulóban, 1999. augusztus 14-én, Szombathelyen 2–1-re legyőzte a Szeged LC-t, ezt az eredményt törölték a tabellából, míg Halmosi Péter és Simon Zoltán, illetve szegedi részről Faragó István találatát kivették az aktuális góllistáról. A Hali ebben az esztendőben is két szerzett góllal lett szegényebb, csakúgy, mint huszonöt évvel korábban, az Egyetértés-féle esetnél.

Az említett három mérkőzésen összesen nyolc gólt szerzett a szombathelyi alakulat, ezek nincsenek benne az aktuális táblázatokban.

Örök dilemma, a statisztikusok is vitáznak arról, hogy mi legyen az ilyen és ezekhez hasonló mérkőzésekkel? Beszámítsuk-e az adott csapat statisztikájába, vagy sem?

Megoszlanak a vélemények, de az kétségtelen, hogy ezeket a meccseket szabályos körülmények között lejátszották, mindkét csapat pályára lépett, az edzők, a játékvezetők, a játékosok egyéni statisztikájába beszámoljuk, akkor az adott csapatéba is be kellene számítani.

Az is igaz, hogy sokkal egyszerűbb, kényelmesebb kész végtabellákat összeadni, mint bogarászni, hogy az egyes bajnoki szezonokban voltak-e ilyen, a táblázatokból kimaradt mérkőzések, de ezek a találkozók hozzátartoznak egy adott klub történelméhez, illetve egy adott játékos pályafutásához, ezért e cikk szerzője szerint be kellene ezeket is számítani a különféle csapat- és egyéni összegzésekbe (a már említett Halmosi Péter például a Szeged ellen szerezte élete első élvonalbeli gólját, ez még akkor is így van, ha ez a találat később kikerült a szezon góllistájából).

Ez esetben a Haladás nem 1999 találatnál tart, hanem nyolccal többnél, azaz 2007-nél, és így a 2000. gólt Kovács István fejelte 2011. szeptember 17-én, az őszi 9. fordulóban, a Haladás–Lombard Pápa mérkőzés 87. percében.

Már rögtön az első NB I-es szezonjában, az 1936–1937-es kiírásban akad egy „potya” győzelme a csapatnak (és a többieknek is), az Erzsébet-Soroksár ugyanis a télen megszűnt, ezért tavasszal mindegyik gárda automatikusan elkönyvelt egy győzelmet, de ezt 0:0-s gólaránnyal írták be a tabellába, így nem változtat a szerzett gólok mennyiségén.

Az 1939–1940-es kiírásban a Nemzeti csapata oszlott fel az őszi 10. forduló után, azok az együttesek, amelyek még nem játszottak vele, 0:0-val kapták meg a két pontot, ebben az idényben ez szintén nem változtatott a gólok számán.

Az 1945–1946-os bajnokságban a Haladás 5:1-re legyőzte az Erzsébeti MTK-t, de óvás után újra kellett játszani a meccset, amelyet 4:1-re nyert meg a szombathelyi gárda. Mivel az újrajátszott mérkőzések esetén mindig az új találkozó eredménye a mérvadó, a 4:1-es eredményt kell számolni a Haladásnál, ez van a tabellában is, így ezzel sincs gond.

Hasonló a helyzet az 1958–1959-es szezonban lejátszott Haladás–Bp. Honvéd találkozóval is. Ez a meccs az eredeti időpontban 0:0-nál félbeszakadt, mert Emsberger játékvezetőt egy almával fejbe dobták a nézőtérről. Az újrajátszásnál 3:0-ra nyert a Honvéd, ez az eredmény van a tabellában is. A Haladástól egyébként két pontot levontak, és a következő hazai meccsét semleges pályán kellett lejátszania. Így a szombathelyiek az Újpesti Dózsát Zalaegerszegen(!) fogadták…

Az 1973–1974-es bajnokság 21. fordulójában a Haladás–Vasas mérkőzést az 57. percben Hévízi játékvezető lefújta, mert Jaczina partjelzőt kővel megdobták a lelátóról. 1–3 volt ekkor az állás, az MLSZ a pályán elért eredményt hagyta jóvá, gólok tehát nem „tűntek el” (viszont a következő két hazai meccsét zárt kapuk mögött kellett lejátszania a Halinak…).

Az 1982–1983-as kiírásban a 24. fordulóban megrendezett Haladás–Tatabánya meccs szakadt félbe a 75. percben, mert Rákóczi partjelzőt a nézőtérről egy papírcsomóval megdobták. A szövetség a pályán elért 0–2-es eredményt hagyta jóvá, így a gólok szempontjából nincs gond, a Haladás ráadásul nem is szerzett gólt.

Az 1983–1984-es szezonban a Ferencváros–Haladás mérkőzés az 56. percben, 2–2-es állásnál félbeszakadt, mert Hegedűs Pétert, a vendégek kapusát – a hivatalos verzió szerint – egy metrófogantyúval fejbe dobták az egyik szektorból. A pályán elért eredményt hagyta jóvá az MLSZ, így a gólok szempontjából nincs probléma ezzel a mérkőzéssel sem.

A 2001–2002-es bajnokságban a Haladás–Győr mérkőzés pályán elért 0–0-s eredményét a vendégek megóvták, mert a hazaiaknál a 82. és a 85. perc között a megengedettnél eggyel több légiós szerepelt. 0–3-mal a Győr kapta a meccs három pontját, a Haladás esetében a szerzett góloknál ez a meccs sem módosít semmit (csak a kapott góloknál).

És jöjjön két olyan mérkőzés, amely „bekavarhat” a Hali szerzett góljainál.

Az 1998–1999-es bajnokságban a Haladás 2–1-re kikapott a BVSC otthonában, ám mert a külföldről hazaigazoló Détári Lajos jogosulatlanul lépett pályára, a Haladás óvott, és a meccset 3–0-val a szombathelyiek javára írták. A pályán tehát csupán egy gólt szerzett a Hali, a zöldasztal mellett viszont kapott pluszban kettőt.

Az 1999–2000-es szezonban a Haladás ősszel, otthon kikapott 1–0-ra az Újpesttől. A szombathelyiek megóvták a meccset, mert szerintük a lila-fehéreknél Kerényi Norbert jogosulatlanul lépett pályára. Az MLSZ hónapokkal az eset után 3–0-s gólkülönbséggel a Haladás javára írta a találkozó eredményét, ez azt jelenti, hogy a zöld-fehérek a szövetség jóvoltából három góllal gazdagodtak.

Óvás esetén mindig az MLSZ által megállapított eredményt kell figyelembe venni, tehát ezzel a két momentummal nem is kellene foglalkozni, mert mindkettő esetében a 3–0-s Haladás-győzelem szerepel a tabellában, a „táblázatos-módszerrel” való számítást (azaz az 1999 Hali-gólt) ez nem befolyásolja.

Ám ha valaki úgy gondolja, hogy a zöldasztal mellett szerzett plusz öt Haladás-gólt nem kellene beszámolni a „pályán elért eredmények-módszerrel” kiszámított 2007 gólba (például azzal az indokkal, hogy ezeknek a találatoknak nincs gazdájuk, gólszerzőjük), akkor máris levonjuk ezt az öt gólt, és kihirdetjük: a Haladás az élvonalban 2002 találatnál tart.

Na, most vegyünk be egy erős nyugtatót…

FRADI VAGY ÚJPEST – KI A LEGEREDMÉNYESEBB?

Most pedig nézzük, mely csapatok szerezték a legtöbb gólt a magyar élvonalban. Ennek kiszámításához először is tisztázni kell, mely találatokat tekintjük élvonalbeli góloknak.

Ehhez némi magyar futballtörténeti áttekintést is érdemes adni, hiszen labdarúgásunk nem mindegyik időszakában volt kristálytiszta, hogy melyik bajnokság tekinthető első osztályúnak.

A FŐVÁROSI BAJNOKSÁGBAN AZ MTK VITTE A PRÍMET

Magyarországon 1901-ben rendezték az első labdarúgó-bajnokságot, rögtön két osztállyal. A klasszikus nagy klubok közül az MLSZ megalapításban igen aktívan részt vevő Ferencvárosi TC-t az I. osztályba sorolták, az Újpesti TE a II. osztályba nyert besorolást, míg az MTK-nál csak akkoriban alakították meg a labdarúgó-szakosztályt, így a kék-fehérek futballcsapata 1902-ben kapcsolódott be a bajnoki küzdelmekbe, és először a II. osztályban indulhatott (a Kispestet és a Vasast később alapítják meg).

A kezdeti időszakban csak fővárosi klubok indultak a labdarúgó-bajnokságban, így ezek a bajnokságok nem országos jellegűek, a szövetség 1926-ban kiadott évkönyve is „az MLSZ által kiírt fővárosi bajnoki mérkőzések eredménye”-ként gyűjti össze a korszak táblázatait. Ahogy rohamosan gyarapodott a fővárosi csapatok száma (Újpestet és Kispestet is a fővároshoz számították, holott ekkor még mindkét település külön közigazgatású község, majd város volt!), egyre több osztály lett, 1910-től már a IV. osztály küzdelmei is beindultak, sőt egy évig (az 1912–1913-as kiírásban, többek között a bajnok ULI, valamint a Vérhalom, az Attila SE, a Compactor és a Franklin részvételével) V. osztály is működött.

Közben 1907-től vidéken is megindultak a bajnoki küzdelmek. Az MLSZ-nek területi elven vidéki, kerületi (al)szövetségei alakultak, ezek működtették a vidéki bajnokságokat. Trianon előtt még Erdélyi Kerület is volt, az országrészek elcsatolása után pedig így nézett ki a labdarúgó-bajnokság rendszere (1925-ös állapot):

– Budapesti Kerület: négy osztállyal (itt szerepelt az FTC, az MTK, az UTE, a Vasas, a Kispest stb.).

– Nyugat-magyarországi Kerület: egy I. osztállyal, és két II. osztállyal, utóbbiakat a győri és a veszprémi alosztály működtette (Győri ETO, DAC, Tatabányai SC, Szombathelyi MÁV/Haladás, Szombathelyi AK, Soproni FAC stb.).

– Dél-magyarországi Kerület: két alosztállyal (szegedi és csabai), mindkettőnek külön I. és II. osztálya volt, a szegedi alosztályban, a második vonalban két csoport (makói és szentesi) működött (Szegedi AK, Szegedi Vasutas, Csabai AK, Előre stb).

– Délnyugat-magyarországi Kerület: egy I. osztállyal és két II. osztállyal: mohácsi és barcsi alosztály (Pécsi VSK, Pécsi BTC, Pécsi SC, Bajai SE, Kaposvári AC, Kaposvári Rákóczi, Nagykanizsai TE stb).

– Észak-magyarországi Kerület: egy I. osztállyal (A- és B-csoport) és két II. osztállyal: miskolci és vidéki alosztály (Diósgyőri VTK, Miskolci VSC, Salgótarjáni BTC, Salgótarjáni SE, Gyöngyösi AK, Hatvani AC stb.)

– Közép-magyarországi Kerület: négy alosztállyal (budai, váci, kecskeméti, rákosvidéki), mindegyikben I. és II. osztály (Kecskeméti AC, Kecskeméti TE, Szolnoki MÁV, Váci SE, Monori SE, Budafoki MTE, Szentlőrinci AC stb.).

– Kelet-magyarországi Kerület: egy I. osztállyal és három (kunsági, debreceni, szabolcsi alosztály) II. osztállyal (Debreceni Vasutas SC, Debreceni EAC, Debreceni MTE, Debreceni KASE, Nyíregyházi TVE, Nyíregyházi Törekvés stb.)

A vidéki, kerületi bajnokságoknak is volt ugyanúgy I. osztályuk, mint a fővárosi bajnokságnak, azok az I. osztályok ugyanazon a szinten helyezkedtek el, mint a fővárosi I. osztály, ám amikor az 1901 és 1926 közötti időszakban élvonalbeli meccsekről, érmekről, játékosokról, gólokról beszélünk, mindig csak a fővárosi I. osztály mérkőzéseit és az azokon szerzett gólokat számoljuk, a vidéki I. osztályú meccsekkel nem foglalkozunk.

Pedig – bár a fővárosi bajnokság lényegesen erősebb volt – olyannyira egy szinten helyezkedett el a fővárosi és a vidéki I. osztály, hogy a húszas évektől a főváros bajnoka megmérkőzött a „vidéki legjobb csapattal” a „legjobb magyar csapat” büszke címéért. (A vidék legjobb csapata címért egyébként 1909-től a különböző kerületek bajnokai mérkőztek meg, nyert ilyen trófeát a Kassai AC, a Győri ETO, a Tatabányai SC, a Szegedi AK és a Szombathelyi AK.)

1923-ban az MTK nyerte meg az országos döntőt, 2:0-ra legyőzve a vidéki bajnokot, a Szombathelyi AK-t. Egy évvel később ugyanez a két csapat játszotta a döntőt, ekkor az 1:1 utáni megismételt mérkőzésen kerekedett a SzAK fölé a fővárosi bajnok MTK (3:0).

Az 1924–1925-ös szezonban pedig először rendezték meg az „országos bajnokságot”, amikor a fővárosi bajnokság első két helyezettje, az MTK és az FTC a kerületi bajnokokkal, azaz a Diósgyőri VTK-val, a Szombathelyi AK-val, a Szegedi AK-val, a Debreceni VSC-vel, a Soroksári AC-vel és a Pécsi Bőrgyár TC-vel mérkőzött meg a bajnoki címért. Két négyes csoportban zajlottak a küzdelmek, majd az egyik elődöntőben az MTK legyőzte a DVSC-t, a másik elődöntőben az FTC nyert a Szombathelyi AK ellen, végül a döntőben 0:0 után, megismételt mérkőzésen az MTK győzött 4:1-re. Az MLSZ 1926-os évkönyve így összegez: „Az első országos bajnokságot az MTK nyerte meg”. A következő évben az FTC lett az országos bajnok, miután a döntőben legyőzte a Szegedi AK-t (4:1) és a Miskolci VSC-t (4:0).

El lehetne tehát vitatkozni azon, hogy az 1901 és 1926 közötti időszakban mely mérkőzéseket tekintjük élvonalbelinek, jelenleg az az álláspont, hogy csak a fővárosi I. osztály találkozóit.

Ezt figyelembe véve kijelenthetjük: az 1901 és 1926 közötti időszakba a legtöbb élvonalbeli gólt az MTK szerezte, az ebben az időszakban 12 aranyérmet begyűjtő kék-fehérek 1361 találatot értek el. A második legeredményesebb együttes a Ferencváros, amely – egyedüli csapatként mind a 23 szezonban az I. osztályban szerepelt, és 9-szer végzett az első helyen – 1134 gólt ért el.

A góllista harmadik helyén a MAC (Magyar Athlétikai Club) áll, amelynek játékosai egy időben rendkívül gólerősen futballoztak, az 1906–1907-es kiírásban például 14 bajnoki mérkőzésen 78-szor voltak eredményesek, ez mérkőzésenként 5.57-es átlagnak felel meg!

Az UTE (Újpesti TE) ebben az időszakban öt szezont nem az I., hanem a II. osztályban töltött el, és ebben a negyedszázadban 593 gólig jutott, azaz majdnem 800 gólos hátrányba került az MTK-val szemben, és a tárgyalt időszak végén több mint 500 góllal „kullogott” a Fradi mögött.

Bekerült a ranglista élcsoportjába a Törekvés, valamint az első két bajnoki év (1901, 1902) aranyérmese, az elsőként megalapított magyar futballcsapat, a BTC.

Két nagy múltú fővárosi csapat, a Vasas és a Kispest csupán 1916-tól szerepelt a budapesti I. osztályban, így ők ketten később kapcsolódtak be az élvonalbeli gólgyártásba. A Vasas 322, a KAC 266 gólnál tartott 1926-ban.

A PROFI ÉRÁBAN A FERENCVÁROS VOLT A LEGTERMÉKENYEBB

1926 jeles esztendő és korszakhatár a magyar labdarúgás történetében: bevezették a professzionalizmust, és megszervezték a profi bajnokságot. Így már országossá kezdett válni a bajnokság, ugyanis nemcsak a fővárosi klubok profi csapatai, hanem a vidéken megalapított profi együttesek (a szombathelyi Sabária, a szegedi Bástya, a debreceni Bocskai, a miskolci Attila, a kaposvári Somogy FC, vagy a Pécs-Baranya) is indulhattak az I. osztályban.

Az éles vonal most már nem a fővárosi és a vidéki gárdák, hanem a profi és az amatőr csapatok között alakult ki. A profik bajnokságában az I. és II. osztályban küzdöttek a csapatok, míg az országos amatőr bajnokságban a különböző kerületeknek volt I. és II. osztályú bajnoksága, a győztesek (a fent vázolt vidéki bajnoksághoz hasonlóan) a szezon végén megküzdöttek egymással az amatőr bajnoki címért. Fontos: az amatőr bajnokságból nem lehetett feljutni a profik közé, a két bajnokság között nem volt átjárás!

Az 1926-tól 1935-ig terjedő, ún. profi korszakban már teljesen egyértelmű, hogy csak a profi bajnokság I. osztályának mérkőzéseit tekintjük élvonalbeli meccseknek, az amatőr bajnokság I. osztályú küzdelmeivel nem számolunk.

A profi éra leggólerősebb csapata a Ferencváros, a zöld-fehérek – egyedüliként a mezőnyben – az egyik szezonban száznál is több gólt (105-öt) szereztek. Ez az 1931–1932. évi bajnokság volt, amelyet százszázalékos teljesítménnyel, 22 meccsen 22 győzelemmel nyerték meg. Ezt a bravúrt azóta nem tudta megismételni egyik csapat sem (a BTC 1901-ben ugyancsak százszázalékos teljesítménnyel lett első)!

A Fradi után az Újpest volt a második legeredményesebb csapat a profi korszakban, a lila-fehérek 1926 és 1935 között ugyanúgy négy bajnoki címet szereztek, mint a Ferencváros, a gólok szempontjából a legeredményesebb szezonjuk az 1932–1933-as volt, amikor (22 bajnokin) 89 találatig jutottak.

Az MTK profi csapata, a Hungária FC egy bajnoki címet nyert ebben az időszakban, és 556 találattal a harmadik legeredményesebb gárda volt a profi érában.

A NEMZETI BAJNOKSÁG BEVEZETÉSE ÓTA AZ ÚJPEST SZÁLLÍTJA A LEGTÖBB TALÁLATOT

1935 az igazán döntő fordulat a magyar labdarúgó-bajnokság történetében, ekkor vált ugyanis valóban országossá a bajnoki rendszer, ugyanis létrehozták a Nemzeti Bajnokságot. Ebben már valamennyi magyar csapat – elvileg – egyenlő eséllyel indulhatott, nem számított, hogy profi vagy amatőr státusú az együttes, bármelyik település gárdája, ha sorra nyerte az alacsonyabb osztályú bajnokságokat, feljuthatott az NB I-be, és akár meg is nyerhette azt. Néhány év alatt ki is alakult a Nemzeti Bajnokság rendszere, az NB I alatt egy- vagy többcsoportos (mikor mennyi) NB II, alatta többcsoportos NB III volt, ez alatt a kerületi, majd később a megyei bajnokságok voltak.

A magyar Nemzeti Bajnokság tehát 76 éve folyamatosan működik, csak a II. világháború vége felé, a front Magyarországra érkezésekor akadt gond. 1944 őszén ugyanis a bombázások, a közút- és vasútvonalak tönkretétele miatt a vidéki csapatok nem tudtak elutazni az idegenbeli mérkőzéseikre, illetve a fővárosi gárdák sem tudtak vidékre menni, így félbeszakadtak, és kizárólag fővárosi csapatok részvételével folytatódtak az NB I küzdelmei. 1945 őszére aztán visszaállt a rend, azóta csupán 1956 októberében, a forradalom miatt szakadt félbe egy bajnokság.

Ami Spanyolországban 1928-ban (az első osztály neve Primera División), Olaszországban 1929-ben (Serie A), Franciaországban 1932-ben (az élvonal mai neve Ligue 1), vagy Németországban 1963-ban (Bundesliga) jött létre, azaz az egységes országos labdarúgó-bajnokság, az nálunk 1935-ben született meg.

Ám míg ezekben az országokban a bajnoki címeket csak a felsorolt időszakoktól számolják, nálunk senki nem merte azt mondani, hogy „felejtsük el, mi volt 1935 előtt”, és csak a Nemzeti Bajnokság megindulásától vezessük a statisztikákat. Aki ilyet mert volna még csak gondolni is, az azonnal fogalmazhatta volna a végrendeletét, és gondolkozhatott volna azon, mi kerüljön néhány nappal később a sírfeliratára (pld.: „Itt nyugszik, aki 13 bajnoki címet elvett a Fraditól”). Mi tehát 1901-től számoljuk a bajnoki címeket, és az élvonalbeli szezonokat.

Ettől függetlenül meg lehet nézni, hogy a Nemzeti Bajnokság történetében mely csapatok voltak a legeredményesebbek. Az 1935-től kezdődő és máig tartó szakaszban az Újpest szerezte a legtöbb gólt, mögötte a Ferencváros a második, a Bp. Honvéd a harmadik (lásd a táblázatot!).

A triót az MTK, a Vasas, a Győr és a Csepel követi, utánuk jön a cikkünk első részében tárgyalt Haladás, amely 2007 (vagy 1999) gólnál tart.

Az Újpest több mint négyszáz góllal előzi meg a Ferencvárost, amely – 2006-os kizárása miatt – 1935 óta, azaz a Nemzeti Bajnokságban hárommal kevesebb szezont töltött el, mint a lila-fehér együttes.

Ha a fentebb tárgyalt, az 1901 óta eltel időszak valamennyi élvonalbeli (vagy annak tekintett) bajnokságát összegezzük, az alábbi sorrend alakul ki a gólok számát tekintve:

1. Ferencváros 6463 gól, 2. Újpest 6247 gól, 3. MTK 5870 gól, 4. Kispest/Honvéd 4970 gól, 5. Vasas 4058 gól, 6. Győri ETO 2977 gól, 7. Csepel 2273 gól, 8. Haladás 2007 gól.