Vasas: Már csak a fizetésemen megy a vita a Fradival - Lázok János

Vágólapra másolva!
2011.06.07. 06:34
null
A Vasas első edzésén még Lázok János (11) is részt vett (Fotó: Mirkó István)
Lázok János hétfőn a Vasassal kezdte meg a felkészülést a labdarúgó NB I új szezonjára, ám a Nemzeti Sportnak elismerte: klubja megegyezett a Ferencvárossal, már csak neki kell dűlőre jutnia a fizetéséről a zöld-fehérekkel.

„A hírekkel ellentétben nem voltam a Ferencváros edzésén hétfő délelőtt. Az azonban tény, nagyon közel vannak az álláspontok egymáshoz, már csak a fizetésemen megy a vita. A két klub már megegyezett egymással" – mondta Lázok a Nemzeti Sportnak.

Komjáti András, a felkészülésbe hétfőn belevágó Vasas vezetőedzője az NS-nek elmondta: továbbra is ő vezeti az angyalföldiek edzéseit, mint ahogyan közel a megegyezés a lejáró szerződésű futballisták közül Gáspár Józseffel, Dusan Mileuszniccsal és Németh Gáborral is.

„A kölcsönjátékosok közül Kulcsár Dávidot mindenképp szeretnénk megtartani – folytatta Komjáti. – Rezes Lászlóra igényt tart a Debrecen, az úgyszintén a Lokiból érkező Szilágyi Péter jövője még nyitva áll. A Videoton-játékos Ponczók Csabáról és Présinger Ádámról még zajlanak a tárgyalások a klubok között."

A tréner elmondta továbbá: a Vasasnak volt három-négy kiszemeltje, ők azonban már máshová írtak alá. Három-négy posztra így is mindenképpen terveznek erősítést – lehetőleg nagyon kevés próbajátékos tesztelése árán.

Öt felkészülési mérkőzést már le kötött a Vasas a nyári felkészülési időszakra: június 18-án a Kecskemét, 22- én a szlovák Nitra, 25-én az úgyszintén szlovák Banská Bystrica, július 2-án az Újpest, míg 9-én az osztrák Admira Trenkwalder ellen mérik fel erejüket az angyalföldiek.

JÖTTEK-MENTEK
Érkezett:
Távozott: Németh Norbert (?), Szilágyi Péter (DVSC, kölcsönből vissza), Rezes László (DVSC, kölcsönből vissza), Ponczók Csaba (Videoton, kölcsönből vissza), Kulcsár Dávid (Ferencváros, kölcsönből vissza), Présinger Ádám (Videoton, kölcsönből vissza)
Akivel tárgyalnak: Présniger Ádám, Ponczók Csaba (mindkettő Videoton), Szilágyi Péter (DVSC), Kulcsár Dávid (Ferencváros)

 

Legfrissebb hírek

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
9 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
14 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
15 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
21 órája

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
22 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
2025.10.02. 23:37
Ezek is érdekelhetik