Videoton: Farkas Balázs szerint a listavezetőnek vannak tartalékai

Vágólapra másolva!
2010.12.09. 18:07
Az NB I-ben listavezető Videoton csapatkapitánya, Farkas Balázs csapata hivatalos honlapján értékelte az őszi szezont. A középpályás kiemelte, vannak még tartalékai a csapatnak, így folytatható az ősszel megkezdett menetelés.


„A legszembetűnőbb talán az, hogy a tavalyi évhez képest alapvetően nem változott a csapat összetétele, mégis érettebb játékot produkáltunk – kezdi a Videoton honlapján megjelent értékelését a csapat kapitánya, Farkas Balázs. – Vagyis, nem kizárólag az újonnan érkezetteknek köszönhetjük az előrelépést, hanem annak, hogy ez a gárda sokat érett, fejlődött.”
„A legszembetűnőbb talán az, hogy a tavalyi évhez képest alapvetően nem változott a csapat összetétele, mégis érettebb játékot produkáltunk – kezdi a Videoton honlapján megjelent értékelését a csapat kapitánya, Farkas Balázs. – Vagyis, nem kizárólag az újonnan érkezetteknek köszönhetjük az előrelépést, hanem annak, hogy ez a gárda sokat érett, fejlődött.”

„Kiemelném azt is, hogy voltak olyanok, akik többet hoztak ki magukból, mint tavasszal. Gondolok itt elsősorban Elek Ákosra, vagy Sándor Gyurira. A másik, amiben muszáj volt előre lépnünk, a jobboldali játék, ami a mi csapatunkban meghatározó, mert ott vonalat játszunk, illetve alapvonalat támadunk, de mivel Nagy Dani a szezon felében sérült volt, ezért kénytelenek voltunk ott egy új embert beépíteni. Gosztonyi Andris, szerintem jól halad a beilleszkedéssel, de nyilván idő kell még neki. Összességében bizakodó vagyok, remélem, hogy tavasszal is töretlen marad a most elindult pozitív folyamat és mivel vannak még tartalékaink, bízom abban is, hogy még gördülékenyebb, még magabiztosabb lesz a játékunk. Persze következik most egy újabb átigazolási időszak, amelynek lesznek érkezői és távozói, ám mi elérkeztünk arra a szintre, amikor már nem várható nagy mozgás a csapatban" – nyilatkozta a középpályás a vidi.hu-nak.

„Sok jó mérkőzésünk volt, sok jó fordulóponttal, például a zalaegerszegi és a kaposvári győzelem, amelyek közül talán a ZTE elleni volt a fontosabb – mondta a fehérváriak csapatkapitánya. – Személy szerint nekem viszont az Újpest legyőzése a legértékesebb, mert ott, Lipták és Vaskó eltiltása miatt egy felforgatott csapattal álltunk ki, de sikerült pótolnunk a hiányzókat és végül két olyan ember döntötte el a meccset, akik csereként álltak be."  

Legfrissebb hírek

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Budapest Squash Open: Farkas Balázs a negyeddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.09.22. 19:09

Fallabda: Farkas Balázs negyeddöntős a Budapest Squash Openen

Egyéb egyéni
2025.09.21. 21:57

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Kiütéses győzelmet aratott a Videoton, Varga Roland duplázott

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

A fallabdázó Farkas Balázs szeretne jövőre hazai pályán is bizonyítani

Egyéb egyéni
2025.09.19. 11:24

Több hazai és nemzetközi érdeklődő is van a Videoton iránt

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 10:25

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29
Ezek is érdekelhetik