Coulibaly: Nem érdekem, hogy Debrecenben maradjak

Vágólapra másolva!
2010.12.14. 12:21
null
Coulibaly reméli, felkeltette maga iránt az érdeklődést az európai kupameccseken (Fotó: Szabó Miklós)
Hosszabb interjút adott a francia So Foot futballmagazinnak Adamo Coulibaly, a DVSC-TEVA középcsatára. A légiós elmondta: szívesen kipróbálná magát a francia élvonalban vagy Angliában, és – miután a Debrecen már kiesett az Európa-ligából – nem érdeke, hogy továbbra is a Lokiban maradjon.

„A nyáron nyolc játékosunk is elment, fiatalokat kellett beépíteni, és ezen a szinten ez nem könnyű. Kicsit rosszabbak vagyunk, mint az előző idényben, de még nem történt katasztrófa" – mondta Coulibaly, aki arról is beszélt, hogy több francia csapat is érdeklődött korábban iránta.

„Nem voltak elég érdekesek az ajánlatok, ám most készen állok arra, hogy távozzak. A Lens, az Arles-Avignon és a Brest is keresett, és ezek az ajánlatok már vonzóak voltak, de a klub vezetői nem akartak elengedni. Azzal, hogy kiestünk az Európa-ligából, már nem áll érdekemben Debrecenben maradni."

 

COULIBALY DEBRECENI STATISZTIKÁI
(meccs/gól)
Bajnoki Kupa Európai kupa Összesen
2009–2010 30/14 5/2 10/3 45/19
2010–2011 13/5 1/0 11/3 25/8

Coulibaly reméli, hogy az európai porondon szerzett góljaival sikerült jó benyomást keltenie, bár ő is tudja, hogy a Bajnokok Ligája-szerepléshez képest „kikerült a rivaldafényből".

„A góljaim felkelthették irántam az érdeklődést, úgy érzem, bebizonyítottam, hogy az európai kupaporondon is hatékony tudok lenni. Egyedül azonban nem tudok változtatni a csapat játékán; úgy vélem, a vezetőknek invesztálniuk kellett volna az együttesbe, de ezt nem tették meg."

A hatalmas termetű centert elsősorban azok az ajánlatok érdeklik, amelyek a francia élvonalból vagy Angliából érkeznek.

„Fontos lenne számomra, hogy kipróbáljam magam Franciaországban vagy Angliában. A magyar bajnokság egyfajta ugródeszka volt már több itteni légiósnak, mint Abrahamnak, aki sorra lövi a gólokat, vagy Benjaminnak. Nem bántam volna meg, ha az Arles-Avignonhoz vagy a Lenshoz igazolok [mindkét csapat rosszul szerepel a francia bajnokságban – a szerk.]. Ha magas szinten tudok bizonyítani és gólokat lőni, az akkor is jól jön, ha az együttes rosszul teljesít. Ha betalálok és a csapatom kikap, attól még örülök a gólomnak. Ebben a szezonban sajnos nem teljesítünk olyan jól, mint az előzőben, de így sem kapunk nagyon sok kritikát, mert örömöt tudtunk szerezni a debreceni szurkolóknak. A klubnak sok a bevétele, új stadiont épít 2012-re, és akkor végre nem messze, Budapesten kell majd játszani a hazai mérkőzéseket. Ugyanakkor remélem, a stadionavató idején én már máshol futballozom."

Legfrissebb hírek

Nem tudott a tabella élére ugrani a Debrecen, simán kikapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
18 órája

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Labdarúgás: Átrok Zalán már három gólt szerzett az élvonalban

Utánpótlássport
2025.11.05. 19:39

Debrecenben zárul a 2025-ös őszi idény

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 15:38

U18-as válogatott: győzelem a szlovákok ellen Dunaszerdahelyen

Utánpótlássport
2025.11.05. 14:44

„Professzionalizmus, elegancia, tisztelet” – így emlékeznek a klubok Jenei Imrére

Minden más foci
2025.11.05. 13:46
Ezek is érdekelhetik