MTK-Pápa: Istenem, csak nézők legyenek!- Bárányos Zsolt

Vágólapra másolva!
2010.11.12. 10:35
Rendkívül jó pozícióban, a negyedik helyen várja az MTK elleni mai bajnoki mérkőzést a Lombard Pápa. A pápaiak annak ellenére optimisták, hogy kedden a csapat hazai pályán váratlan vereséget szenvedett az Újpesttől a Magyar Kupában. Bárányos Zsolt, a Lombard meghatározó labdarúgója jó játékot, élvezetes meccset ígér.

„Istenem, csak nézők legyenek! – fohászkodott Bárányos Zsolt, amikor az MTK elleni összecsapás apropóján nyilatkozott a Nemzeti Sportnak. – Szurkolók nélkül, száz ember tapsolása közepette mit sem ér az egész futball. Ezért aztán aki csak teheti, jöjjön ki a meccsre, hiszen két futballozni tudó, a kombinatív támadójátékot erőltető együttes találkozik, s így garancia van rá, hogy jó lesz a produkció. Úgy tudom, Pápáról többen elkísérik a csapatot, de mi a még több MTK-szurkolónak is örülnénk, csak legyen jó hangulat a lelátón..."

Nem tudni, milyen visszhangra talál a pápai irányító kívánsága, mert bár az MTK fiataljai szervezetten és jól is futballoznak, az eredmények elmaradnak: a legutóbbi hat fordulóban mindössze egy pontot szerzett az együttes.

„Semmit sem jelent az MTK visszaesése – mondta Bárányos Zsolt. – A magyar bajnokságban bármikor bármi megtörténhet, így még az is, hogy ellenünk támadnak fel a kék-fehérek. Mindenesetre azon leszünk, hogy ez ne következzen be, ugyanis szeretnénk folytatni jó bajnoki szereplésünket." A Pápa a legutóbbi négy NB I-es fellépésén nyerni tudott.

„A végeredmény persze megjósolhatatlan, találgatni pedig nem szeretnék. Azt viszont ígérhetem, hogy látványos meccset játszunk az MTK-val" – tette hozzá Bárányos.

A 14. forduló két mai meccséről itt olvashat bővebben!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik