Újpest: a fiatal Balogh boldog, hogy triplán is bemutatkozhatott

Vágólapra másolva!
2010.08.31. 10:37
Az Újpest élvonalbeli első, majd két nappal később a második csapatában is bemutatkozó Balogh Balázs máris jól érzi magát a liláknál, és úgy véli, az ő korában az NB II-es csapatbeli játék is rendkívül hasznos egy labdarúgó számára – derül ki a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatából.

„Boldog vagyok, hogy debütálhattam az Újpestben, de természetesen nem vesztes mérkőzésen szerettem volna megmutatni magamat – idézi az ujpestfc.hu a nyáron igazolt 20 éves középpályást, aki pénteken az MTK elleni bajnoki (0–1) 73. percében mutatkozott be új együttesében. – Miután beálltam, úgy érzem, egy-két jó megmozdulással tudtam segíteni a csapatot, jól éreztem magam a pályán. Ez volt az első olyan mérkőzésem, amelyen igazi meccshangulatban játszhattam. Fantasztikus ilyen körülmények között futballozni, jó látni, hogy idegenbe is sokan elkísérnek bennünket."

A fiatal labdarúgó vasárnap a Diósgyőr elleni NB II-es találkozón (1–4) is pályára lépett, és bár ennek a vereségnek sem örült, kijelentette: „Az enbékettes csapatban is nagyon szívesen játszom, hiszen ilyen fiatalon az a lényeg, hogy minél többet pályán legyek."

Legfrissebb hírek

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
3 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
10 órája

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
2025.10.02. 08:08

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:06

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 16:06

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 11:03
Ezek is érdekelhetik