Labdarúgó NB I: Véber szerint Goran Marics nagy ásza lehet a Pápának

Vágólapra másolva!
2010.08.20. 21:20
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben a Pápa hektikus találkozón 5–1-re legyőzte a Haladást. A Pápa vezetőedzője, Véber György a találkozót követően a Sport Tv-nek elmondta, hajtotta csapatát, hogy minél nagyobb gólkülönbséggel győzzenek, ugyanis a Haladásból három embert állított ki a játékvezető.

„Hektikus találkozón vagyunk túl, amelyet részekre lehet bontani: jól kezdtünk, fölényben játszottunk, aztán váratlanul kaptunk egy gólt, de sikerült kiegyenlíteni. Eddig volt normális a meccs, aztán sajnos az ellenfél elvesztette a fejét. Nyilván más lett volna a találkozó, ha tíz-tíz mezőnyjátékossal fejezzük be, de nem szeretném minősíteni a kiállításokat" – mondta Véber György.

„Hajtottam a csapatot, hogy hozzuk ki a meccsből, amit lehet, mivel a gólkülönbség sokat számíthat a bajnokságban. A szünetben három taktikai elemre hívtam fel a figyelmet, nyugodtan beszéltünk az öltözőben" – vélekedett a Pápa vezetőedzője.

„Goran Marics nagy kérdőjel volt a számomra, mivel csak edzésen láttam játszani, és az teljesen más mint egy mérkőzés. Ha még javul az erőnléte, akkor óriási erősítést jelent majd a csapatnak. Ha minden meccsen ilyen teljesítményt hoz, nagyszerű lesz" – mondta az új szerzeményről Véber.

A vendégek vezetőedzője, Csertői Aurél nem kívánt nyilatkozni a tévés stábnak közvetlen a lefújás után.

Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor: Nincs rajtunk teher Nyíregyházán sem

Labdarúgó NB I
5 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
6 órája

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
6 órája

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
8 órája

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12
Ezek is érdekelhetik