Paks: Egységesek vagyunk, kezdünk igazi csapattá érni - Kis Károly

Vágólapra másolva!
2010.07.19. 22:31
Pozitívan értékelte a büki edzőtábort Kis Károly, a Paksi FC vezetőedzője. A szakember klubja hivatalos honlapjának beszélt a felkészülés eddigi eredményeiről.

„Ami egyértelműen megmutatkozott a Bükön eltöltött hét alatt, az volt, hogy kezdünk igazi csapattá érni. Nagyon egységesek vagyunk, és mindenki kifejezetten becsületesen tette a dolgát. Ez természetes dolog, de akkor is jó ezt látni. Persze azt majd a bajnoki mérkőzések fogják megmutatni, hogy mit ért a munkánk" – vélekedett Kis Károly, a Paks vezetőedzője.

„A három mérkőzésen szervezetten játszottunk, és az új játékosok beépítése is jó úton halad, csakúgy, mint a legjobb összeállítás megtalálása a rajtra. Ebben is történt előrelépés, de azért a véglegesítésre még van két hetünk. Az edzőtábor arra is rávilágított, hogy milyen hiányosságaink vannak" – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
12 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44
Ezek is érdekelhetik