Mészöly: Nagyon komolyan vesszük a Ligakupát

Vágólapra másolva!
2010.07.24. 13:16
null
Mészöly Géza Újpestje Kaposváron kezdi meg a szezont (Fotó: Török Attila, NS-archív)
Négy Ligakupa-mérkőzéssel megkezdődik a 2010–2011-es honi labdarúgószezon. Az Újpest Kaposvárra látogat, míg az élvonalbeli újonc Szolnok a Bozsik-stadionban játszik. Az MTK a paksiakat, a Haladás a pápaiakat fogadja.

„Nem azzal a csapattal állunk fel szombat este, amely a jelenlegi helyzetben optimális lenne, mivel vannak sérültjeink, „félkész" játékosaink, és olyanok is, akiknek jelenleg nincsenek rendben a papírjaik – nyilatkozta a lila-fehérek honlapján, az ujpestfc.hu-n Mészöly Géza. – Utóbbi kategóriába tartozik például Tisza Tibor és Nikola Mitrovics, akik a klubunkon kívül álló okok miatt nem szerepelhetnek. Igaz, ha jogosultak lennének játszani, akkor sem biztos, hogy pályára lépnének Kaposvárott. A Ligakupát nagyon komolyan vesszük, és ennek az sem mond ellent, hogy ebben a sorozatban elsősorban a fiataloknak szeretnénk játéklehetőséget biztosítani. Pörgős, hajtós meccset várok, és bevallom, én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy megújuló csapatom mire lesz képes a Kaposvár ellen. A főpróba, a Polonia elleni találkozó jól sikerült, és bízom abban, hogy hasonló játékkal és hozzáállással kezdjük a szezont."

„Az első tétmeccs lesz ez ebben a szezonban, és mi edzőtáborból fogunk odaérni. Viszont mi az első csapatunkkal játszunk, mert főpróbának szánjuk ezt a ligakupa-mérkőzést" – árulta el a Rákóczi-nevelésű Balajcza Szabolcs a kaposvári honlapon, a rakoczifc.hu-n. A kaposváriakkal kapcsolatos friss hír még, hogy Zsolnai Róbert ismét visszatér az együtteshez, miután a kölcsönadásáról megállapodtak a Bp. Honvéddal. Zsolnai korábban már kétszer is szerepelt a Rákócziban, amelyhez a tegnap esti edzésen csatlakozott, és szombaton akár már pályára is léphet.

A tizenkét együttes négy kvartettben kezd, és a csoportgyőztesek jutnak a középdöntőbe, amelynek mezőnyéhez csatlakozik majd a nemzetközi kupában induló négy gárda (DVSC, Győr, Videoton, ZTE).

LIGAKUPA 2010–2011, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT  
Bp. Honvéd–Szolnoki MÁV 17 óra
B-CSOPORT  
MTK–Paks 17
C-CSOPORT  
Haladás–Lombard Pápa 19
D-CSOPORT  
Kaposvár–Újpest 20

 

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik