Győr: Tarmo Kink elbúcsúzott - videón az NB I-es bombagóljai

Vágólapra másolva!
2010.07.29. 07:36
Elköszönt az angol Middlesbrough-ba szerződő észt válogatott Tarmo Kink a Győri ETO FC labdarúgócsapatától.

A remek bal lábas csatár ma már Angliába utazik, így a szerdai edzést megelőzően, az öltözőben vettek tőle búcsút a győri csapattársai és az edzői.

Kinket utolsó edzése előtt egy mindenki által dedikált mezzel ajándékozta meg a csapat.

„Nem gondoltam arra múlt csütörtökön, hogy ez lesz az utolsó ETO-meccsem, ezért is lepett meg a szurkolók köszöntése. Meg is hatódtam, és nem sokon múlott, hogy elsírjam magam. Köszönöm nekik, nagyon jól esett a búcsúztatásuk, biztatásuk. De köszönöm a csapatnak is, a vezetőknek, az edzőknek, mindenkinek, akivel együtt játszottam, együtt dolgoztam. Sokat segítettek nekem, nélkülük nem jutottam volna idáig. Nagyon boldogan fogok visszagondolni az itt eltöltött másfél évre, nagyon jól éreztem magam Győrben, ezért is biztos, hogy amikor csak lehetőségem lesz, visszalátogatok majd az ETO-hoz. Addig is sok sikert kívánok a srácoknak!" – mondta az észt futballista búcsúzásképp.

Kink 2009. januárjában szerződött Győrbe, és 28 bajnoki meccsen 12 alkalommal volt eredményes – köztük több olyan gólt is szerzett, amely igazán emlékezetes. Alább ebből láthatnak egy válogatást.

KINK BOMBÁI GYŐRI MEZBEN

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
17 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07

A csángó közméltóságok csapata nyerte a hagyományos csíkszentdomonkosi futballtornát

Minden más foci
2025.10.14. 15:54
Ezek is érdekelhetik