Női labdarúgás: az FTC borítaná az MTK elleni papírformát az MK-döntőben

Vágólapra másolva!
2010.04.28. 09:19
A labdarúgó Ligakupa szerdai, kecskeméti döntője (Debreceni VSC–Paksi FC) előtt 15 órától rendezik meg a női Magyar Kupa fináléját. A találkozó esélyese az MTK, de aligha várják nyugodtan a kék-fehérek az FTC elleni összecsapást, főként semleges pályán.

„Mivel a kupa sorsa egy meccsen dől el, bármi megtörténhet – mondta Turtóczki Sándor, az esélyesebbnek kikiáltott MTK vezetőedzője. – Nyitott könyv vagyunk egymás számára, nagyon nem lephetjük meg a másikat, de azért bízom benne, hogy mégiscsak sikerül, méghozzá remek összecsapáson.″

„Sokkal esélyesebb az MTK – véli Hevesi Tamás, az FTC szakmai irányítója. – Természetesen nem feltett kézzel megyünk ki a pályára, bár sok a sérültünk, és fiatal az együttesünk, bízunk a sikerben. Közönségszórakoztató kilencven percet szeretnénk játszani."

A bajnokságban az MTK áll az élen, a Ferencváros a harmadik.

Legfrissebb hírek

Az MU megállapodott Mbeumóról; Luis Díaz közölte a Liverpoollal távozási szándékát – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
14 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
20 órája

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
21 órája

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:29

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
Tegnap, 9:18

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
2025.07.17. 14:14

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
2025.07.17. 08:56

Egyelőre zárt kapukat dönget a Bayern Nick Woltemade ügyében; megvan a lengyelek új szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.07.16. 16:02
Ezek is érdekelhetik