Gündogan szerint a Citynek nyernie kell Liverpoolban, hogy versenyben maradjon

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.11.27. 16:32
Gündogan szerint a Citynek nyernie kell vasárnap Liverpoolban, vogy versenyben maradjon a bajnoki címért (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, óriási meglepetésre hiába vezetett a 74. percben a Manchester City 3–0-ra, hazai pályán csak 3–3-as döntetlent játszott a Feyenoorddal a Bajnokok Ligája keddi játéknapján, ezzel Pep Guardiola csapata legutóbbi hat mérkőzésén nyeretlen maradt. A nyáron az FC Barcelonától visszatérő Ilkay Gündogan már a hétvégi, Liverpool elleni csúcsrangadóról beszélt.

„Az Anfielden mindig nehéz, a helyzettől függetlenül. Az elmúlt években is nehéz volt, amikor odamentünk. Tudjuk, hogy a Liverpool nagyszerű csapat, tele önbizalommal” – idézte a The Times Ilkay Gündogant, a Manchester City német középpályását.

„Úgy tűnik, a lehető legnehezebb úton kell végigmennünk ebben az idényben. Nyilvánvalóan mi is tehetünk erről a helyzetről, de remélhetőleg minél hamarabb kijövünk belőre, különösen jó lenne egy ilyen nagy meccsen. Ez lökést adna nekünk, hogy jól teljesítsünk” – fogalmazott Gündogan.

Mint ismert, a Manchester City legutóbbi hat mérkőzésén nyeretlen maradt (egy döntetlen, öt vereség), a bajnokságban pedig legutóbbi három meccsén vereséget szenvedett, s ha a Liverpool vasárnap otthon tartja a három pontot, 11 pontos előnyt szerez a címvédővel szemben.

„Jó eredményt kell elérnünk, hogy versenyben maradjunk a bajnoki címért, mert a tizenegy pont óriási különbség lenne. Még mindig az idény elején járunk, sok meccs van hátra és még sok minden történhet, nemcsak nálunk, hanem a többi csapatnál is. De nyilvánvalóan magunkba kell néznünk és meg kell tennünk azokat a dolgokat, amikkel jobbak lehetünk. Alázatosnak kell maradnunk, bele kell tennünk a melót a következő napokban, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a meccsre” – fogalmazott a német középpályás.

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
November 29., péntek
21.00: Brighton & Hove Albion–Southampton (Tv: Match4)
November 30., szombat
16.00: Brentford–Leicester City
16.00: Crystal Palace–Newcastle United (Tv: Match4)
16.00: Nottingham Forest–Ipswich Town
16.00: Wolverhampton Wanderers–AFC Bournemouth (Tv: Spíler1)
18.30: West Ham United–Arsenal (Tv: Spíler1)
December 1., vasárnap
14.30: Chelsea–Aston Villa (Tv: Spíler1)
14.30: Manchester United–Everton (Tv: Match4)
14.30: Tottenham Hotspur–Fulham
17.00: Liverpool–Manchester City (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Liverpool12101124–8+16 31 
2. Manchester City1272322–17+5 23 
3. Chelsea1264223–14+9 22 
4. Arsenal1264221–12+9 22 
5. Brighton & Hove Albion1264221–16+5 22 
6. Tottenham1261527–13+14 19 
7. Nottingham Forest1254315–13+2 19 
8. Aston Villa1254319–1919 
9. Fulham1253417–1718 
10. Newcastle1253413–1318 
11. Brentford1252522–2217 
12. Manchester United1244413–1316 
13. Bournemouth1243516–17–1 15 
14. West Ham1243515–19–4 15 
15. Everton1225510–17–7 11 
16. Leicester City1224615–23–8 10 
17. Wolverhampton1223720–28–8 
18. Ipswich Town1216513–23–10 
19. Crystal Palace1215610–17–7 
20. Southampton1211109–24–15 

 

 

Legfrissebb hírek

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
16 órája

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.08. 16:05

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Liverpoolban és Nápolyban is szívesen látnák Kevin De Bruynét – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.08. 10:03

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.06. 13:09

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00
Ezek is érdekelhetik