Haladás: Kuttor Attila már csak csereként segít a szombathelyieknek

Vágólapra másolva!
2010.03.02. 10:37
A Nemzeti Sport információi szerint Kuttor Attila az őszi idény befejezése után tudatta Róth Antal vezetőedzővel, hogy nem szeretne már teljes erőbedobással a futballra koncentrálni, készül a labdarúgás utáni életre, azonban edzésben marad, és ha a Haladásnak szüksége van a játékára, számíthat rá a szakmai stáb.

Szerettük volna megszólaltatni a 19-szeres válogatott védőt, ő azonban megköszönve az érdeklődést nem kívánt nyilatkozni.

A zöld-fehérek vezetőedzője, Róth Antal nem tagadta, valóban volt egy beszélgetés közte és Kuttor Attila között, amelynek lényege a következő: tudomásul vette játékosa döntését...

„Kuttor Attila saját döntése, hogy csak heti két edzésen vesz részt, ebből kiindulva nem várja el, hogy a kezdőcsapatban számoljak vele, igaz, adódhat olyan helyzet, amikor szükség lesz a segítségére – mondta a hétfő délelőtti gyakorlás után Róth Antal. – Elfogadtam a döntését, azt, hogy amolyan vészmegoldásként szeretne a háttérben maradni, és ennek megfelelően igyekeztünk összerakni a keretünket."

ILLÉS BÉLA  TULAJDONOS VÉLEMÉNYÉT ELOLVASHATJA A KEDDI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

Kölcsönadta fiatal szélsőjét a Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
2025.02.03. 17:17

Elfogadta a közgyűlés: Schäfer András egyszázalékos üzletrészt vásárolt a Haladásból

Labdarúgó NB II
2025.01.30. 13:31

Eljárás folyik a Haladás új vezetőedzője ellen, a klub kiáll mellette

Labdarúgó NB II
2025.01.10. 23:45

Ausztriában postásként dolgozó magyar szakember lett a Haladás új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.01.10. 09:23

NB III: jókora adótartozása van a Haladás VSE-nek, kérdéses a futballcsapat tavaszi szereplése

Labdarúgó NB II
2024.12.11. 17:22

NB I: közülük kerülhet ki az új kecskeméti vezetőedző – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.10.15. 14:30

Közel száz NB I-es meccsen védett, most a Nagykanizsa szerződtette

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 16:23

A Haladás helyett a Haladás indulhat az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2024.07.19. 19:37
Ezek is érdekelhetik