Kaposvár: Kerekessel elégedettek, hamarosan szerződést kaphat

Vágólapra másolva!
2009.07.14. 00:42
Illés János, a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Kaposvár ügyvezetője a Somogy Sportjának beszélt a csapat új igazolásairól. A sportvezető elmondta, az Orosházáról érkező Kerekes István lehet a következő, akivel a nyáron szerződést köt a klub.
„Az átigazolási időszak mostanában kezdődött, és augusztus 31-ig tart, vagyis időnk van még bőven. Bank István már biztosan érkezik kölcsönbe, de a szerződés dokumentálása még nem történt meg. Milinte Árpi szerződése kész tény. Úgy tűnik, hogy rajtuk kívül Kerekes István, az Orosháza játékosa kerülhet még Kaposvárra, akinek a teljesítménye elnyerte a szakvezetőség tetszését” – nyilatkozta Illés János.Az ügyvezető hozzátette, a szerb Igor Lambulics akkor lesz a Kaposvár játékosa, ha nevelőklubja, a Crvena zvezda nyilatkozik arról, hogy nem kell fizetni érte.A 20 éves Kerekes István védőként bevethető, a Grund FC-ben nevelkedett, majd játszott a norvég másodosztályú Steinkjer FC-ben is, mielőtt 2007 augusztusában aláírt az Orosháza FC-hez.
Legfrissebb hírek

Sós Csaba elégedett az úszó ob-n látottakkal, s elárulta, minek örült leginkább

Úszás
2025.04.13. 11:43

Milák Kristóf országos bajnok lett 200 pillangón Kaposváron

Úszás
2025.04.10. 17:39

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 09:43

Férfi röpi Extraliga: 21/21 – képtelen hibázni a Kaposvár

Röplabda
2025.02.23. 22:03

Női röpi Extraliga: söpréssel elődöntős a Kaposvár

Röplabda
2025.02.23. 21:46

Papírformasikert aratott a Kaposvár és a MÁV Előre is a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.02.14. 21:16

Háromszor annyi gólt dobott az FTC, mint a Kaposvár

Vízilabda
2025.02.14. 20:51

A Kaposvár nyerte a rangadót a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.01.25. 21:06
Ezek is érdekelhetik