Az új főtitkár: „Nem tudtam ellenállni Kisteleki István ajánlatának”

Vágólapra másolva!
2009.07.14. 19:39
Augusztus 6-tól dr. Bordás György lesz a Magyar Ladarúgó-szövetség főtitkára. Erről a szervezet hivatalos honlapja, az mlsz.hu adott tájékoztatást.
Bordás György az új főtitkár
Fotó: mlsz.hu
Bordás György az új főtitkár
Bordás György az új főtitkár
Fotó: mlsz.hu
Bordás György az új főtitkár

A szövetség tájékoztatása szerint az elnökség által most megbízott 62 esztendős új főtitkár rendkívül gazdag és magas színvonalú tapasztalatokkal rendelkezik a vállalatirányításban: 1988-tól négy évig alapító vezérigazgatója volt az Atlasz Biztosítónak, ezután pedig – nyugdíjba vonulásáig – elnök-vezérigazgatóként vezette az ING Magyarországot.

Sportvezetőként 2002-től a Magyar Vízilabda Szövetség társelnöke volt, tavaly óta ugyanitt az elnökségben tevékenykedik, s 2005 óta, most második ciklusban tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak is.

„Amikor, mert erre Hollandiában szigorú előírások vannak, tavaly, az év végén nyugdíjba mentem, azt hittem, hogy nem fogok többet dolgozni, de az élet keresztülhúzta az elképzeléseimet: a labdarúgásnak mindig is nagy rajongója voltam, s nem tudtam ellenállni a kihívásnak, Kisteleki István ajánlatának. z ING-nél megszoktam a reggeltől estig tartó hivatali munkát, figyelmesen tanulmányoztam az MLSZ alapszabályának idevonatkozó paragrafusait, s nyugodtan mondhatom: nem sokban különbözhet a korábbitól az új munkám” – mondta az augusztus 6-án hivatalba lépő új főtitkár.

Kisteleki István 2006 februárja óta az MLSZ elnöke, és azóta Bordás György a nyolcadik főtitkár lesz. A legtovább a hetedik, Elbert Gábor volt hivatalban, ő tíz hónapig töltötte be a megtisztelő posztot.
Legfrissebb hírek

Az MLSZ reagált Hornyák Zsolt szombati kritikájára

Labdarúgó NB I
8 órája

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 17:22

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Válogatott: hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az örmények elleni mérkőzésre

Magyar válogatott
2025.10.17. 13:33

Megvan, milyen mezben játszik Lisszabonban a magyar válogatott

Foci vb 2026
2025.10.14. 15:59

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Átlagosan csaknem hét magyar lép pályára az NB I-es csapatokban

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 16:00

NB II: a Vasas és a Videoton mellett a Budafok, a Soroksár, a Csaba és a Kecskemét is képernyőre kerül

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 09:23
Ezek is érdekelhetik