Varga István az Újpest elleni meccsen ült utoljára a fehérvári kispadon

Vágólapra másolva!
2009.05.30. 09:49
Az FC Fehérvár vezetősége nem hosszabbítja meg a csapat vezetőedzőjének, Varga Istvánnak az idény végén lejáró szerződését – olvasható a klub honlapján. A szakember eredményeit – Ligakupa-győzelem, csapat átalakítása – ugyan elismerték, ám mivel a bajnokságban nem teljesítette a kitűzött célt, a 4. helyet, nem folytathatja tovább a szakmai munkát.
Varga István (balra) mellett Sándor Istvánnak is mennie kell
Fotó: Németh Ferenc
Varga István (balra) mellett Sándor Istvánnak is mennie kell
Varga István (balra) mellett Sándor Istvánnak is mennie kell
Fotó: Németh Ferenc
Varga István (balra) mellett Sándor Istvánnak is mennie kell

Az Újpest elleni 2–1-es győzelem alkalmával ült utoljára a Fehérvár kispadján Varga István. A szakember szerződése az idény végén lejárt a piros-kék klubnál, és a vezetőség ezt nem kívánja meghosszabbítani.

Varga vezetésével a székesfehérváriak megnyerték a Ligakupát, a bajnokságban viszont nem tudtak az első négyben végezni – ez volt a menedzsment által kitűzött cél az idény elején –, így új vezetőedzővel kezdi meg a felkészülést a következő bajnokságra a csapat.

Nemcsak Varga, hanem Sándor István pályaedző és Tamás Gyula kapusedző munkáját is megköszönték a vezetők.

Az Újpesttel 1990-ben bajnokságot nyerő Varga István 2008 nyara óta irányította a Fehérvár csapatát.
Legfrissebb hírek

NB II: megvan a Soroksár első téli távozója

Labdarúgó NB II
2025.01.14. 20:02

Úszás: második lett a válogatott a közép-európai serdülőbajnokságon

Utánpótlássport
2024.07.16. 16:15

Mezey, Both, Varga – ritkán készül ilyen fotó manapság

Labdarúgó NB I
2024.03.29. 11:26

Fehérvár: Csettintésre nem lehetett kilábalni a szorult helyzetből – Bartosz Grzelak

Labdarúgó NB I
2023.11.15. 06:42

NB I: Eszembe sem jutott, hogy Thiamot lehozzam a pályáról – Horváth Dávid

Labdarúgó NB I
2023.10.09. 07:45

NB I: Juhász után a helyettese is távozott a Fehérvártól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2023.09.26. 20:07

Eb 2024: a Fehérvár játékosa lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2023.09.25. 11:29

MK: búcsúzott a Mezőkövesd és a Fehérvár, hozta a kötelezőt az Újpest

Labdarúgó NB I
2023.09.16. 17:10
Ezek is érdekelhetik