Alekszidze ismét kupát nyerne, Sisa Tibor legnagyobb sikerére készül

Vágólapra másolva!
2009.05.26. 11:52
Ma este kiderül, hogy a Honvéd vagy a Győr labdarúgói emelhetik-e magasba a Magyar Kupa serlegét. A kispestiek egygólos előnnyel várhatják a Bozsik-stadionban 19 órakor kezdődő visszavágót, ám könnyű mérkőzésre aligha számíthatnak – erre engednek következtetni a győriek légiósának, Rati Alekszidzének a szavai is. A grúz csatár első magyarországi idényét Magyar Kupa-győzelemmel koronázná meg, míg a kispestiek szakvezetője, Sisa Tibor klubedzőként pályafutása legnagyobb sikerét éri el, ha csapata megnyeri a kupát.
Alekszidze (jobbra) első magyarországi szezonjában MK-győztes lehet
Fotó: Németh Ferenc
Alekszidze (jobbra) első magyarországi szezonjában MK-győztes lehet
Alekszidze (jobbra) első magyarországi szezonjában MK-győztes lehet
Fotó: Németh Ferenc
Alekszidze (jobbra) első magyarországi szezonjában MK-győztes lehet

„Szerencsénk van, hogy nem egy mérkőzés dönt a kupa sorsáról. Az első találkozón nagyon rosszul játszottunk, azóta ezerszer végigpörgettem magamban az akkori eseményeket, és bevallom, még most sem tudom, mi volt az oka, hogy annyira pocsékul futballoztunk. Rejtély. Sokan azzal vádoltak bennünket, hogy lekezeltük a Honvédot, ám erről szó sem volt” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a grúz Rati Alekszidze.

A korábban a Chelsea-ben is megforduló grúz válogatott csatár hozzátette, biztos benne, hogy gólt fognak rúgni a Honvéd ellen.

„Van annyira jó a csapatunk, hogy könnyedén megfordítsa az eredményt. Jó mérkőzést játszunk majd, nincs kizárva, hogy hosszabbítás lesz, de engem csak egyvalami érdekel: végül mi örülhessünk” – mondta Alekszidze.

A grúz játékos korábbi csapataival már volt kupagyőztes, nem úgy a kispestiek vezetőedzője, Sisa Tibor, aki klubedzőként eddig kétszer volt bajnok a másodosztályban (2004-ben éppen a Honvéddal, 2005-ben a Tatabányával), de pályafutása eddigi legnagyobb sikere a Magyar Kupa-győzelem lenne.

„Nem dőlt még el semmi, az egy gól csekély előny. Nagyon nagy koncentrációt és odafigyelést igényel, hogy elérjük, amit nagyon szeretnénk, azaz kupagyőzelemmel örvendeztessük meg szurkolóinkat!” – nyilatkozta a kispesti klub hivatalos honlapjának a szakvezető, aki február óta irányítja Debreceni Andrásékat.

A Honvéd és a Győr ma este hét órától negyedszer találkozik egymással ebben a szezonban. A bajnokságban még a 6. fordulóban hazai pályán 4–1-re az ETO győzött, míg a visszavágón a Bozsik-stadionban egyik csapat sem talált a kapuba. A gól nélküli döntetlen ezúttal a fővárosiak sikerét jelentené, hiszen egy hete Győrben Abraham góljával győzött a Honvéd.

A találkozót nyomon követheti élő tudósításunkban!

Legfrissebb hírek

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan a 2. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 14:36

A Miskolcot és a PVSK-t kapta a Honvéd férficsapata a vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.08.06. 14:51

MAGYAR KUPA 2025–2026 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 10:41

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:32

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 21:31

Az MLSZ közzétette a Magyar Kupa első fordulójának kezdési időpontjait

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 20:06

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 17:14
Ezek is érdekelhetik