A Kaposvár győzelme esetén pontban beérné mai ellenfelét, a ZTE-t

Vágólapra másolva!
2009.03.16. 13:32
A Soproni Liga 19. fordulójának záró mérkőzésén a Kaposvár a Zalaegerszeget fogadja, és győzelme esetén pontban beérheti a 25 pontos vendégcsapatot. Kovács Zoltán, a vendéglátók kapusa sajnálja, hogy csak hétfőn kerül sor az első hazai mérkőzésre, de bízik benne, hogy így is sok szurkoló lesz majd kíváncsi a találkozóra. Csank János, a ZTE vezetőedzője az őszihez hasonlóan fegyelmezett és motivált csapatot szeretne pályára küldeni.
Kovács Zoltán már nagyon várja az első hazai meccset
Fotó: M. Németh Péter (archív)
Kovács Zoltán már nagyon várja az első hazai meccset
Kovács Zoltán már nagyon várja az első hazai meccset
Fotó: M. Németh Péter (archív)
Kovács Zoltán már nagyon várja az első hazai meccset

A Soproni Liga 19. fordulója a hétfő esti Kaposvár–Zalaegerszeg találkozóval ér véget. Prukner László csapata először játszhat bajnokit hazai pályán a tavasszal, és győzelme esetén pontban utolérheti az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó ZTE-t.

Kovács Zoltán, a somogyiak kapusa klubja hivatalos honlapjának elárulta, csapata már nagyon várta, hogy saját közönsége előtt léphessen pályára, egyedül azt sajnálják, hogy erre nem a hét végén került sor.

„Egy hónappal ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy március tizenhatodikán játsszuk majd az első hazai bajnoki mérkőzésünket – mondta Kovács Zoltán a Kaposvár honlapjának. – Több mint három hete kezdődött a tavaszi szezon, mondanom sem kell, mennyire várjuk már a hétfői találkozót.”

„Elárulhatom, nemcsak a szurkolókat érinti kellemetlenül a hétfői kezdés. Szombaton biztosan több néző lett volna ránk kíváncsi, de remélem, így is számíthatunk a csapat szimpatizánsaira. Nagy szükségünk lesz rájuk, bízom benne, hogy sokan lesznek kíváncsiak a mérkőzésre” – tette hozzá a kapus.

Kovács azt is elárulta, erős gárdának tartja a Csank János vezette Zalaegerszeget, melynek legfőbb erejét a csapategységben látja.

A zalaiak mestere is méltatta az ellenfelet, de bízik benne, hogy együttese képes lesz az ősszel mutatotthoz hasonlóan fegyelmezetten és motiváltan játszani.

„Minden mérkőzés nehéz, így lesz ez Kaposváron is – mondta Csank János a Zalai Hírlapnak. – Vendéglátónknak nagyon szervezett és motivált csapata van, masszív, kellemetlen ellenfél, amely mindig magas hőfokon ég, de megpróbáljuk az akaratunkat rájuk erőltetni. Igaz, hogy a tavasszal még csak a második meccsünket játsszuk, de már újra szeretném látni az őszi, fegyelmezett és nagyon motivált Zetét.”

A 19 órakor kezdődő találkozóról élő, szöveges közvetítéssel jelentkezünk.


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. DVSC-TEVA 17 12 3 2 38–14 +24 39
2. Újpest FC 18 11 6 1 34–18 +16 39
3. Vasas 18 10 1 7 30–28 +2 31
4. MTK Budapest 18 8 4 6 27–23 +4 28
5. Szombathelyi Haladás 17 8 3 6 24–15 +9 27
6. ZTE FC 16 7 4 5 27–23 +4 25
7. Kecskeméti TE-ERECO 18 7 4 7 27–24 +3 25
8. FC Fehérvár 18 7 3 8 20–23 –3 24
9. Nyíregyháza Spartacus 18 6 6 6 21–23 –2 24
10. Diósgyőri VTK 18 6 5 7 19–29 –10 23
11. Győri ETO FC 17 6 4 7 25–19 +6 22
12. Gabona Trans-Kaposvár 17 6 4 7 27–23 +4 22
13. Budapest Honvéd 18 5 6 7 24–29 –5 21
14. Paksi FC 18 5 6 7 24–34 –10 21
15. BFC Siófok 18 3 2 13 11–31 –20 11
16. REAC 18 2 3 13 21–43 –22 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik