A Vasas ma délelőtt szerződést kötött a Görögországból hazatérő Orosz Péterrel, aki az idény végéig szóló megállapodást írt alá a budapesti klubbal. A háromszoros magyar válogatott csatár legutóbb az OFI Kréta együttesénél szerepelt, amelytől a télen távozott.

Fotó: Action Images (archív)
Orosz a Vasasnál folytatja

Fotó: Action Images (archív)
Orosz a Vasasnál folytatja
Eldőlt Orosz Péter sorsa: a háromszoros válogatott támadó az idény végéig a Vasasban szerepel, miután ma délelőtt – a klub hivatalos honlapja szerint – aláírta új szerződését.
A magyar csatár a nyáron az OFI Krétához igazolt, de Görögországban nem járt sikerrel, csak egy kupamérkőzésen lépett pályára, így a télen távozott az együttestől.
A téli átigazolási időszakban Belgiumból érdeklődtek Orosz iránt, de végül az élvonalbeli Charleroi-val és a másodosztályú Lommellel sem tudott megállapodni. Az is felvetődött, hogy Norvégiába szerződik, de ez sem sikerült, így végül a Vasassal állapodott meg a játékos.
A Vasas hivatalos honlapja megerősítette, amiről a Nemzeti Sport Online tegnap már beszámolt: Németh Norbert az orosz Tom Tomszknál folytatja, miután a két klub mindenben megállapodott egymással.
A Vasas egyébként ma 18 órakor a Honvéddal csap össze a labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésen a Bozsik-stadionban, ám Mészöly Géza a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elárulta, ezen a meccsen még nem számol Orosz Péterrel.
Legfrissebb hírek

Légiósok: a volt válogatott csatár után Fűzfa is a Steyrban
Légiósok
2013.07.09. 21:34

Játékossors: az Ausztriából távozó Orosz Péter hazatérhet
Légiósok
2013.01.03. 08:30
Ezek is érdekelhetik