Fehérvár: Disztl László szerint hasznos volt a Király-kupa

Vágólapra másolva!
2008.07.14. 01:30
A Fehérvár szombaton a harmadik helyen zárt a Király-kupán. Az elődöntőben Disztl László együttese 1–0-s vereséget szenvedett az első osztály újoncától, a Haladástól, a bronzmeccsen pedig ugyanilyen különbséggel verte a Zalaegerszeget. A fehérvári mester a csapat hivatalos honlapján adott nyilatkozatában hasznos állomásnak nevezte a tornát.
„Az utóbbi időben külföldi csapatokkal játszottunk, most volt egy kis változatosság, és hazai gárdák ellen mérhettük le, hol tartunk a munkában” – nyilatkozta az fcfehervar-hu.nak Disztl László.„Láttunk három élvonalbeli együttest, kettővel meg is mérkőztünk, szóval a kupa jó állomás volt felkészülésünkben. Marko Andic, bár öngólt rúgott, összességében nem teljesített rosszul – majd meglátjuk, mi lesz vele” – tette hozzá a mester.
Legfrissebb hírek

Fehérvár: Csettintésre nem lehetett kilábalni a szorult helyzetből – Bartosz Grzelak

Labdarúgó NB I
2023.11.15. 06:42

NB I: Eszembe sem jutott, hogy Thiamot lehozzam a pályáról – Horváth Dávid

Labdarúgó NB I
2023.10.09. 07:45

NB I: Juhász után a helyettese is távozott a Fehérvártól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2023.09.26. 20:07

Eb 2024: a Fehérvár játékosa lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2023.09.25. 11:29

MK: búcsúzott a Mezőkövesd és a Fehérvár, hozta a kötelezőt az Újpest

Labdarúgó NB I
2023.09.16. 17:10

NB I: a Fehérvár megvette a ZTE védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
2023.09.06. 19:20

NB I: a Fehérvár megegyezett a kupagyőztes védő átigazolásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
2023.09.05. 15:56

A Paks felállt az FTC elleni vereségből, legyőzte a Fehérvárt

Labdarúgó NB I
2023.09.02. 19:14
Ezek is érdekelhetik