A magyar labdarúgó-bajnokság élvonalában (Soproni Ligában) szereplő Budapest Honvéd vezetőedzője, Supka Attila benyújtotta lemondását, amit a kispesti klub vezetősége el is fogadott. Az egykoron a Debrecent is irányító szakember a hétfő esti, Vasastól elszenvedett vereség után döntött úgy, hogy nem folytatja.

Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Supka Attila (jobbra) eddig bírta

Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Supka Attila (jobbra) eddig bírta
TAVASZI MÉLYREPÜLÉS
A Honvéd 14. helyen állna (2-4-7-es mérleggel: ebből az egyik győzelem a Sopron ellen automatikusan jóváírt 3–0) a Soproni Ligában, ha csak a tavaszi eredményeket vennénk számításba.
A klubtól származó információk szerint, a vezetőséget némiképp váratlanul érte Supka döntése, ám mindenképp észlelték, hogy a hétfői, Vasastól elszenvedett vereség mennyire megviselte a mestert. A csapatnál azonban mindenki úgy tervezett, hogy a meglévő összeállításban fejezik be a szezont, s azután döntenek a folytatásról.
Ebben az esetben természetesen reális opció lett volna a szakvezető menesztése, hisz a csapat az őszi idényben az MTK mögött még a második helyen zárt, így néhányan már a bajnoki címről is elkezdtek álmodozni. Ehhez képest a tavasz csalódást keltett a Bozsik-stadionban.
Pár hónappal ezelőtt még hivatalosan is az első négy hely valamelyikének megszerzése a bajnokságban, valamint a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása volt az elvárás a csapattól.
Mostanra azonban a Honvéd visszacsúszott a nyolcadik helyre, és biztossá vált, hogy nem végezhet az élmezőnyben. A nemzetközi kupaszereplés azonban még meglehet a kispesti együttes számára, a Magyar Kupában ugyanis döntőt játszhat a Debrecennel a most már Vass László irányítása alá kerülő csapat.
A megbízott edző valóban csak megbízott, a kispestről származó hírek szerint ugyanis már megkezdték Supka utódjának keresését, ám a vezetők semmiképp sem akarják elkapkodni a döntést. Erre persze nincs is semmi ok, így elképzelhető, hogy a szezon végéig a Supka mellett pályaedzőként tevékenykedő Vass irányítja majd az együttest.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
| 1. | MTK Budapest | 28 | 18 | 6 | 4 | 61-23 | +38 | 60 |
| 2. | DVSC-TEVA | 28 | 18 | 6 | 4 | 62-26 | +36 | 60 |
| 3. | Újpest FC | 28 | 16 | 6 | 6 | 55-35 | +20 | 54 |
| 4. | Győri ETO | 28 | 14 | 10 | 4 | 59-33 | +26 | 52 |
| 5. | Fehérvár FC | 28 | 15 | 3 | 10 | 44-31 | +13 | 48 |
| 6. | Gabona Trans - Kaposvár | 28 | 12 | 9 | 7 | 39-36 | +3 | 45 |
| 7. | ZTE FC | 28 | 12 | 7 | 9 | 51-36 | +15 | 43 |
| 8. | Budapest Honvéd | 28 | 11 | 7 | 10 | 41-32 | +9 | 40 |
| 9. | Vasas | 28 | 11 | 5 | 12 | 37-42 | -5 | 38 |
| 10. | Nyíregyháza | 28 | 10 | 7 | 11 | 30-34 | -4 | 37 |
| 11. | Paksi FC | 28 | 9 | 8 | 11 | 48-48 | 0 | 35 |
| 12. | REAC | 28 | 7 | 9 | 12 | 42-54 | -12 | 30 |
| 13. | Diósgyőri VTK | 28 | 5 | 12 | 11 | 40-58 | -18 | 27 |
| 14. | BFC Siófok | 28 | 6 | 8 | 14 | 32-44 | -12 | 26 |
| 15. | Tatabánya FC | 28 | 2 | 4 | 22 | 31-83 | -52 | 10 |
| 16. | FC Sopron | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Legfrissebb hírek

NB II, 2024–2025, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA
Labdarúgó NB II
2024.07.16. 07:38

NB II: rutinos középpályást igazolt a Honvéd
Labdarúgó NB II
2024.06.28. 15:35

NB II: Gyirmótról igazolt szélsőt a Budapest Honvéd
Labdarúgó NB II
2024.06.26. 08:07
Ezek is érdekelhetik




