Visszatért korábbi egyesületéhez, a húszszoros magyar bajnok Újpest FC-hez az egykori válogatott futballista Juhár Tamás. A védőjátékos a ciprusi Nea Szalamina együttesétől igazolt vissza Magyarországra, és hétfőn másfél éves szerződést írt alá a klubhoz – hozta nyilvánosságra az egylet hivatalos honlapja hétfőn kora délután.

Juhár Tamás újra a magyar élvonalban

Juhár Tamás újra a magyar élvonalban
Juhár Tamás korábban három szezont töltött Újpesten, 2002-től 2005-ig, ezen időszak alatt 2002-ben Szuperkupát, 2004-ben bajnoki ezüstérmet szerzett az Újpest FC-vel. 2005 nyarán a lila-fehérektől szerződött Ciprusra.
A 36. életévében járó középső védő 86 bajnoki meccsen 6 gólt szerzett a budapesti egylet színeiben.
Juhár alapembernek számított a Gellei Imre irányította magyar válogatottban 2001 és 2003 között, húszszor szerepelt címeres mezben.
A téli átigazolási szezonban nagyátalakítás zajlott Urbányi István együttesénél, amelynek egyértelmű célja a bajnoki arany megszerzése 1998 után először.
Újpestre került a romániai magyar Moldovan Tibor (Nyíregyháza), a bosnyák Mario Bozics (Fehérvár), a szerb Ivan Dudics (Zalaegerszeg), a kameruni Christian Ebala Bodiong és Szalma Pál (mindkettő Diósgyőr) illetve, Hajdú Norbert, Takács Marcell (mindkettő Tatabánya) és Györök Tamás (Siófok) is.
A távozók listája is tekintélyes: Pető Tamás, Füzi Ákos, Paulus Roiha, Densill Theobald, Sándor György, Mészáros Márk, és Li Do Kvon.
Legfrissebb hírek

A Ferencvárostól igazolt a Nyíregyháza – hivatalos
Labdarúgó NB I
2025.08.14. 17:09

Hasznos versenyfutás – Bobory Balázs publicisztikája
Labdarúgó NB I
2024.12.22. 23:34
Ezek is érdekelhetik





