Amíg nincs pénz, nincs licenc

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2005.06.16. 21:52
Címkék
Bár a Magyar Labdarúgóligában még nem hozták nyilvánosságra, hogy mely csapatok licenckérelmét nem fogadták el, úgy tudjuk, hogy a Honvéd az elutasítottak között van. Míg az első ellenőrzés során a kft. mindenben megfelelt, csupán alaki hibák miatt nem kapta meg a licencet, mára alapvetően változott a helyzet, és kezességet várnak a társaság vezetőitől (amúgy olyan iratot kell benyújtani, amely nem is szerepel a licenc feltételei között).
Nem titok, az ezerszer megénekelt Tornyi Barnabás-ügy kapcsán történik mindez. A jelenleg szakkomentátorként dolgozó korábbi edző ugyebár évek óta követeli pénzét a kispestiektől, akik a teljes összeget (értve ezalatt a bajnoki címért és kupagyőzelemért járó prémiumot) semmiképpen nem fizetik ki.
"Kizárt, hogy mi kezességet vállaljunk" - kommentált röviden Kiss Zsolt, a tulajdonosok egyike.

A kispestiek a védekezéssel nem elégednek meg, hanem támadnak is nagy erőkkel: beperelték a ligát és a szövetséget. Dr. Kosik Kristóf, a kispestiek ügyvédje a Fővárosi Bíróságon keresetet nyújtott be az MLSZ és az MLL ellen, amelyben éppen a Tornyi Barnabás-ügyben hozott döntéseket kifogásolja.

Az ügyvéd szerint a liga fegyelmi bizottsága olyan határozatot küldött, amelyben akadt egy-két hiba (kimaradt például az az apróság, hogy mely sportszervezetet fenyegetik pontlevonással és zárják ki az átigazolásból…), majd az ügyvéd tiltakozása nyomán a fegyelmi bizottság kiküldte a javított határozatot - márpedig Kosik Kristóf szerint egy szervtől ugyanazon ügyben két határozat jogilag elfogadhatatlan.

Persze a kereset benyújtása ellenére a bizottság megtagadhatja a licenc kiadását a Honvéd részére, így a csapat nem indulhatna az első osztályban.
Ha a bíróság a kispestieknek ad igazat, akkor a magyar futball prominens vezetőinek sok-sok pénzük rámegy az immár feszítően kínos ügyre… Nem véletlen, hogy az ismét kínossá váló ügyben az érintettek között - az MTI értesülése szerint - az új ligaelnök, Kisteleki István is próbál közvetíteni.
Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
1 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
2 órája

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
2 órája

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik