Most jön az év aranycsatája!

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2005.05.06. 22:00
Címkék
Az elmúlt években megannyi érdekes találkozót játszottak a ferencvárosi és debreceni labdarúgók. Míg a piros-fehérek odahaza általában legyőzték (néha megalázták) a Fradit, addig idegenben már jóval gyengébben ment. Az egyik emlékezetes meccset 1999-ben játszották a Nagyerdőben, akkor a DVSC 6-1-re verte ellenfelét, és a nagy verés ferencvárosi következménye egy nem túl kellemes eszmecsere lett a hazafelé tartó szurkolókkal. Két esztendővel később Magyar Kupát nyert a Debrecen, ugyanakkor a bajnokságban jóval kevésbé ment az együttesnek, csupán a BKV Előre visszalépése az élvonalbeli szerepléstől mentette meg a csapatot a kieséstől - az utolsó fordulóban viszont éppen Debrecenben ünnepelhette bajnoki címét a Fradi, meg is töltötte a fél stadiont a zöld-fehér sereg, ám a 2-0-s sikernek nem mindenki tudott egyformán örülni, hiszen a vendégdrukkerek szerint a hazai rendezők baseballütőkkel igyekeztek garantálni a békét.
Sándor Tamás ilyen széles mozdulatokkal szeretné köszönteni vasárnap kora délután a Loki szurkolótáborát – mert ez bizony aranyérmet jelentene (Fotó: Németh Ferenc)

A TELJES CIKKET A NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA!
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
1 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
1 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
2 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
3 órája

Először nyert a svéd bajnokságban Nagy Martin csapata

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik