Kispesti öröm, csabai bánat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.05.05. 22:10
Címkék
A Honvéd vezetői megállapodtak a korábbi vezetőedzővel, Bognár Györggyel, így nem fenyegeti az a veszély az együttest, hogy fordulónként két büntetőpontot levonnak.
Igaz, egyet még mindig levonhatnak, hiszen Tornyi Barnabással továbbra sem egyeztek ki, de a csütörtöki fegyelmi ülésen nem volt napirenden a téma, így a csapat neve mellett éppen annyi pont áll a táblázaton, amennyit megszerzett. (A Békéscsabától ugyanakkor két pontot máris levontak, mert nem rendezte tartozásait két játékosnak.)

Tornyi Barnabás pénze miatt már egy hete megkapták a fegyelmi bizottság határozatát a kispestiek, fellebbeztek is ellene, ám mint kiderült, ez a határozat mégsem határozat, és a ligából egy újat küldenek - gyaníthatóan ennek beérkeztéig függesztették fel a büntetés végrehajtását.

A gyengére sikeredett (igaz, legalább megnyert) Vasas elleni mérkőzés megerősítette Piero Pini főtulajdonost abbéli hitében, hogy legkésőbb a nyártól újabb erősítésekre lesz szükség. Bár a mozambiki játékosok közül hárman már hazautaztak (hírlik, kisebb gubanc adódott a hatóságokkal Dél-Afrikában, mert a megengedettnél több volt náluk a dollár - lám, legalább fizetett nekik a tulaj…), hamarosan argentin, brazil és kameruni labdazsonglőrök érkeznek a Bozsik-stadionba. Hát nem nagyszerű?

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
13 perce

Kerékpár: „háztartási balesetben” megsérült a Tour legjobb franciája

Kerékpár
25 perce

Még játszott a győriek elleni meccsen, azóta távozott a Pjunyik gólerős csatára

Európa-konferencialiga
48 perce

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
1 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
1 órája

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik