Kifizették a brazil légióst

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2004.10.06. 21:34
Címkék
Úgy tűnik, nem vonnak le pontokat a Honvédtól, és továbbra is a pályán elért eredmények határozzák meg Bognár György együttesének helyét a bajnokságban.
Mint korábban már írtunk róla, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) csaknem egy éve figyelmeztette a kispestieket, fizessék ki egykori játékosuk, a brazil Fabrizio Goncalves pénzét, különben nyomására a Magyar Labdarúgó-szövetség szankciókkal sújthatja a csapatot. Első lépésben három pont levonást, majd utána a bajnokságból való kizárást emlegették a FIFA részéről, de úgy fest, különösebben nem kell izgulniuk a Honvéd szurkolóinak, a futball-kft. ugyanis rendezte a tartozást. Rendezte, bár továbbra sem ismeri el annak jogosságát, hiszen Fabriziót szerződésszegés miatt küldték el az együttestől."Még kedden átutaltuk az összeget, és bízunk benne, hogy semmilyen büntetéssel nem sújt bennünket a FIFA" - mondta Kiss Zsolt, a kispestiek egyik tulajdonosa.A félelem jogos volt, hiszen a nemzetközi szövetség félreértelmezhető levele szerint a többszöri határidőtúllépés miatt netán már akkor is járt volna a pontlevonás, ha a végső dátumig, azaz október 11-ig kifizetik a brazilt. Szerdára kiderült, erről azért nincs szó."Most azt várjuk, hogy megérkezzen a Honvédtól a pénz - mondta Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára. - Nekünk kell majd azt továbbküldenünk Svájcba, és azután kapja meg a játékos. Amennyiben a következő öt napban a FIFA-hoz ér az összeg, úgy nem kell levonnunk pontokat a kispesti csapattól."A Honvéd így alighanem megússza a büntetést, az amúgy felejthető teljesítményt nyújtó, ráadásul két hetet késő Fabrizio pedig megkapja néhány százezer forintját. Az ügy tehát végül békésen megoldódott, ugyanakkor tartunk tőle, előfordulhatnak még hasonló esetek a magyar futballban.
Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
11 perce

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2 órája

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
2 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
2 órája

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
2 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik