Nagy a tét a csömöri futsalcsapat számára

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.10.04. 20:18
Címkék
A futsal NB I idei aranyérmese, a Varpex RFC-Csömör számára elérkezett az esztendő talán két legfontosabb mérkőzése.
A Bajnokok Ligája 8. csoportjának selejtezőit ugyanis hazánkban rendezik meg, így a csömöriek saját szurkolóik előtt léphetnek pályára. A csoportba a magyarokon kívül az ukrán bajnokság győztese, a tavalyi BL-döntős FC Sahtar Donecket, valamint a bolgár aranyérmes FC Mag Várnát sorsolták. A keddtől csütörtökig tartó viadalon körmérkőzéses formában küzdenek egymással a résztvevők a Vasas Fáy utcai sportcsarnokában, mindennap 18 órás kezdéssel. A két külföldi csapat kedden mérkőzik egymással, míg a csömöriek szerdán a bolgárok, majd csütörtökön az ukránok ellen lépnek parkettre. A csoportból csak az első jut tovább, s felkerül a Bajnokok Ligája nyolcas főtáblájára. A belépőjegyek minden napra 1000 forintba kerülnek, és érdekesség még, hogy a találkozókat a Sport1 a mérkőzések napján, felvételről este kilenc órától sugározza. A csömörieket egyébként az az egykori ferencvárosi tréner, Mucha József irányítja, aki az utóbbi időben a nagypályás futballtól inkább a futsalhoz szegődött, ami talán nem is oly’ meglepő, hiszen a kispályás foci világszerte egyre nagyobb teret hódít.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
2 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
2 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
3 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
4 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik