Mégis indulna a Debrecen

Vágólapra másolva!
2004.06.03. 21:27
Címkék
Az biztos, hogy június végén a Matáv Sopron a nagyszombati Trnavával játszik az UEFA-Intertotó-kupában. A másik magyar induló kapcsán szinte percről percre változik a helyzet.
Kezdődött azzal, hogy a Debrecen visszalépett, s helyére a Haladás jelentkezett. Úgy tűnt, a szombathelyiek játszhatnak a cseh Teplicével, de egy fontos paragrafust figyelmen kívül hagytak az illetékesek. Eszerint az Intertotó-kupába csak élvonalbeli csapat nevezhet. Mivel a nevezési határidő lejártáig nem dőlt el a szombathelyiek sorsa – szombaton játsszák az osztályozó visszavágóját a Nyíregyházával –, nem indulhatnak. A következő jelölt a Pécs volt a megüresedett helyre. "Ez valóban így van, de bejelentkezett nálam Szima Gábor, a DVSC tulajdonosa, és visszakérte az indulási jogot" – mondta Pázmándy Zsolt, a PMFC ügyvezető igazgatója.
Nos, mint azt a klub elnök-tulajdonosától, Szima Gábortól megtudtuk, a Loki mégis nevez a harmadik számú kontinentális klubtornára, s amennyiben zöld utat kap, úgy ebben a sorozatban indul Szentes Lázár csapata.
Legfrissebb hírek

A Chiefs nem tudott hazai pályán visszavágni az Eaglesnek az elvesztett Super Bowl miatt

Amerikai sportok
4 perce

Hétfői sportműsor: Halász Bence megkezdi szereplését az atlétikai vb-n

Minden más foci
1 órája

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
1 órája

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
2 órája

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
2 órája

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2 órája

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
2 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik