Ez most már nem gyerekjáték!

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.05.29. 21:51
Címkék
Amint arról korábban már beszámoltunk: Fülöp Márton, az NB I B-s Bodajk kapusa kettő plusz egy évre szóló szerződést kötött az angol Tottenham Hotspur csapatával.
A 21. születésnapját nemrég ünneplő futballista két menedzser, Bill Jennings és Vladan Filipovics kapcsolatainak köszönhetően már május elején Londonban járt, és mára megköttetett
a hőn áhított szerződés.

– Pénteken félnapos, mindenre kiterjedő orvosi kivizsgáláson vettem részt, és mivel mindent rendben találtak, nem volt akadálya a szerződés aláírásának – mondta a szombat délután még Londonban tartózkodó Fülöp Márton. – Az MTK és a Tottenham már korábban megállapodott egymással az eladásomról, illetve a megvételemről, így az előkészített kettő plusz egy éves szerződést nagy boldogságomra aláírhattam.

Fülöp Márton elmondhatja, hogy neki megérte a magyar labdarúgás másodosztályában a sarat dagasztani (Fotó: Németh Ferenc)
Fülöp Márton elmondhatja, hogy neki megérte a magyar labdarúgás másodosztályában a sarat dagasztani (Fotó: Németh Ferenc)
Fülöp Márton elmondhatja, hogy neki megérte a magyar labdarúgás másodosztályában a sarat dagasztani (Fotó: Németh Ferenc)
– Jól sejtem, hogy kevés boldogabb ember van mostanság önnél?
– Az angol bajnokság volt az álmaim netovábbja. Tudom, rendkívül nehéz útra léptem, és még azért is sokat kell dolgoznom, hogy akár csak egyetlen perc bizonyítási lehetőséget kapjak. A harmadik számú kapus vagyok a Tottenhamnál, és nem akármilyen riválisokkal kell megküzdenem a csapatba kerülésért. A Leeds Unitedtől szerződtetett Paul Robinson az angol válogatottnak, Kasey Keller az amerikai válogatottnak a tagja, azaz, lesz kiktől tanulnom…
– Ha jól tudom, nem most május elején került először kapcsolatba a Tottenhammel, igaz csak virtuális formában volt a csapat tagja.
– Van egy számítógépes játék, és ott amolyan futballmenedzserként már hosszú idő óta azon vagyok, hogy a Tottenham a lehető legjobban szerepeljen a Premier League-ban. Most kezdek barátkozni a gondolattal, hogy erre az életben is lehetőségem lesz.
– Gondolkodott már azon, hogy kik tettek a legtöbbet azért, hogy idáig jusson?
– Valamennyi edzőmnek köszönettel tartozom, de különösen hálás vagyok az olimpiai válogatottnál velem dolgozó Pálinkás Andrásnak, és elsősorban annak a Kakas Lászlónak, aki tizenhat éves korom óta rengeteg energiát fordított arra, hogy minél képzettebb kapus válhasson belőlem.
– Mikor kell az első hivatalos londoni edzésén megjelennie?
– Pontos dátumot még nem tudok mondani, valamikor július elején. Svédországba megyünk edzőtáborozni, azt azonban még nem tudom, hogy David Pleat szakmai igazgató után ki lesz az új szakvezető. Úgy gondolom, hogy sztáredző érkezik majd.
Legfrissebb hírek

Elképesztő kapusteljesítmény a Storhamar mérkőzésén a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 perce

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
15 perce

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
18 perce

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
35 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
47 perce

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
49 perce

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
55 perce

Szuperliga: Topolya–Mladoszt

Minden más foci
59 perce
Ezek is érdekelhetik