Van mit számon kérni

PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ jegyzetePAJOR-GYULAI LÁSZLÓ jegyzete
Vágólapra másolva!
2004.05.28. 20:46
Címkék
Vége van. Az osztályozókat ugyan le kell még játszani, ám azok a következő bajnokság mezőnyéről döntenek  a mostani csütörtök éjszaka véget ért.
Sokan örülnek neki, különösen azok, akik végig kínlódták az utóbbi tíz hónapot, de ha azt is figyelembe vesszük, hogy rájátszás nem zajlott még ennyire izgalmasan a felsőházban, akár sajnálkozhatunk is. Csodák csodájára láthattunk az utolsó percig kiélezett, küzdelmességükben az igazi futballra is hajazó mérkőzéseket, megértük, hogy a rangadó gyakran valóban rangadó lett, és ismét egyre több ember gondolatai közé lopta be magát a magyar labdarúgás.
Bízom benne, Egervári Sándornak, az MTK mesterének szavait az irónia szülte, amikor azt mondta az Újpest elleni döntetlen után: "Ezt az eredményt elvárta tőlünk a haza". Aki nem tudná: terjedt a pletyka, hogy tavaly az MTK éppen Újpesten lett bajnok, most "magától értetődően" a lilák örülhetnek majd az MTK jóvoltából, mi több, egyesek még azt is tudni vélték, hogy a Fradi leadja a meccset, hogy inkább a Loki legyen a bajnok, mint az Újpest. Mindebből semmi sem lett igaz – de ettől még nyerhetett volna az Újpest és a DVSC is, természetesen tiszta körülmények között. Nem baj, hogy a "jólértesültek" pofára estek, de attól sem lenne egyik csapat sem becstelen, ha az eredmények történetesen másként alakulnak.
Az iróniát azonban sokkal inkább ott remélem, hogy a haza várta ezt a döntetlent az MTK-tól.
Igaz, a Fradi vehette át az aranyérmeket, de ez szurkolóival együtt nem a haza, csupán egy része. Ugyanolyan része, mint a csalódott újpestiek és a még csalódottabb debreceniek tábora, nyilván egyikük sem várta túlságosan ezt a döntetlent. A magyar futball fejlődésének nem kizárólagos záloga egyik vagy másik csapat sikere.
Ugyanilyen őszintén gratulálhatnánk, ha a drága és haszontalan idegenlégiósokat elfelejtő, a fiatalokhoz bátran nyúló Újpesté vagy az UEFA-kupában is bizonyító, szintén sok saját nevelésű játékost harcba dobó, talán a legnagyobb aktív szurkolótábort maga mögött tudó Debrecené lett volna a bajnoki cím, mint amennyire őszinte a viharos egy évet lezáró Ferencváros elismerése.
A bajnok kiléténél sokkal fontosabb lenne a rájátszás hangulatát és nívóját alapnak tekinteni a következő idényre. Mindenesetre már az is valami, hogy csodák csodájára lett mit majd később számon kérni.
Legfrissebb hírek

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
22 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
28 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
30 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
55 perce

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
1 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik