Tököli Attilát eltiltották

Vágólapra másolva!
2004.05.21. 20:43
Címkék
A Magyar Labdarúgóliga (MLL) fegyelmi bizottsága pénteki rendkívüli ülésén döntött az április 18-án lejátszott MTKFerencváros bajnoki meccsen történt szurkolói rendbontás ügyében.
Emlékezetes: a második félidőben a vendégszektorból antiszemita megjegyzések hangzottak el, emiatt az MTK baráti köre a liga elnökéhez fordult, Szieben László pedig fegyelmi eljárást kezdeményezett. A fegyelmi bizottság meghallgatta Juhos Attila játékvezetőt, aki elmondta, a felfokozott hangulatban "nem jutottak el hozzá" a bekiabálások. Megvizsgálta a testület azt a rendőrségi határozatot is, amellyel a közösség elleni izgatás bűntette és az önkényuralmi jelkép nagy nyilvánosság előtti használata miatt tett feljelentést – bűncselekmény hiányában – elutasították. A fegyelmi bizottság ezek után azt állapította meg, hogy fegyelmi vétség nem történt, ezért az eljárást megszüntette.

Tököli Attila – nem szabad kiabálni
Tököli Attila – nem szabad kiabálni
Tököli Attila – nem szabad kiabálni
A szerdai, Balaton FC elleni bajnoki lefújását követően Kassai Viktor játékvezető által – a játéktéren tett sértő megjegyzése miatt – "kiállítottnak tekintett" Tököli Attila három meccsre szóló eltiltást kapott. A bizottság értelmezése szerint, noha a találkozó már véget ért, a bíró kiállította, és nem csupán feljelentette az FTC csatárát. A labdarúgó számára ezzel elvben lezárult a bajnokság, ám Tököli Attila jövő kedden, a fegyelmi bizottság rendes ülésén még kérheti a meghallgatását, és ha ott bizonyítani tudja ártatlanságát, a csütörtöki záró mérkőzésen pályára léphet. Ám akkor sem tehet panaszt a hétvégi kényszerpihenője okán, ha netán kiderülne, hogy szabályellenes volt a kiállítása, hiszen ebben az esetben a három sárga lapja miatt kellene kihagynia az Újpest elleni vasárnapi rangadót.
A kispadról a negyedik játékvezető megsértése miatt elküldött Fradi-edző, Pintér Attila ügyét kedden tárgyalják, a tréner a Megyeri úton így leülhet a kispadra.
Három meccsre szóló eltiltást kapott még a szerdán kiállított zalaegerszegi Kocsárdi Gergely is.

Szavazás

Ki nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
41 perce

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
46 perce

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
1 órája

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
1 órája

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik