Hosszabbítás következik

Vágólapra másolva!
2004.05.13. 21:41
Címkék
Sopronban hosszabbítás következik, ám emiatt aligha búslakodnak az érintettek: információink szerint Dajka László, illetve a Matáv csapatát működtető kft. vezetősége hamarosan aláírja azt a megállapodást, melynek értelmében a 200405-ös évadban is a télen a hűség városába költöző szakember irányíthatja az együttest.
Az NSO ajánlja:

FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!



Bajnoki adatbank
Fordulóról fordulóra
A bajnokság végeredménye
Góllövőlista
Bajnoki múlt


Szavazás

Ki játszik osztályozót?

Írja be az itt látható számot!
Az NSO ajánlja:

FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!



Bajnoki adatbank
Fordulóról fordulóra
A bajnokság végeredménye
Góllövőlista
Bajnoki múlt


Szavazás

Ki játszik osztályozót?

Írja be az itt látható számot!
A 2003 karácsonyán megkötött első egyezség értelmében Dajka László fél plusz két esztendőre kötelezte el magát a bordó-szürkékhez, most azonban a tréner kifejezett kérésére feleződik meg az a bizonyos plusz két esztendő.
"Nem szégyellem kijelenteni: afféle menekülési útvonal ez – mondta a társulatot a legjobb hat közé vezető, az elmúlt fordulókban valóban tetszetős futballt produkáló csapat edzője. – Hiszem, hogy mindkét fél számára ez a jó megoldás. Mert megeshet, jövőre én mondanám azt, hogy köszönöm szépen, ennyi volt, miközben az is előfordulhat, addigra az elöljáróknak lesz elegük belőlem. Nem egyszerűbb, ha ilyen esetben szépen, csendben elválunk, mint hogy a még egy évig érvényes szerződés felbontásáról kezdünk el tárgyalni? Persze mindezt nem kell készpénznek venni, én lennék az egyik legboldogabb ember Sopronban, ha még éveken át sikercsapat működne itt, és azt jómagam edzeném…"
Tegyük hozzá, nem mindegy, kikkel dolgozhat együtt jövőre a szakember. Információink szerint igen nagy az érdeklődés a csapat legjobbjai iránt (naná, hiszen Huszti Szabolcs, Pető Zoltán és Tóth Mihály személyében három válogatott kerettag is a Matáv mezét viseli), ám konkrétumról még egyik labdarúgó esetében sem számolhatunk be. Az viszont tény, hogy Dajka László azt szeretné, ha a nyáron nem gyengülne az állomány, sőt…
Legfrissebb hírek

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
17 perce

Agydaganattal kezelik az egykori NBA-kosarast

Kosárlabda
18 perce

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
25 perce

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
31 perce

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
50 perce

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
58 perce

Ancelotti fia a Brazil Kupából is kiesett csapatával

Minden más foci
1 órája

Jordan Love és a Green Bay könnyedén átlépett a Washingtonon

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik