A hígulás előtt

PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ jegyzetePAJOR-GYULAI LÁSZLÓ jegyzete
Vágólapra másolva!
2004.05.13. 20:43
Címkék
Hat meccs, 15 681 néző. Ne számítsunk átlagot, nagyon becsapna minket, hiszen ebből két mérkőzésre 11 381-en voltak kíváncsiak, a maradék négy osztozik 4300 szurkolón, és ha ebből kivesszük a zalaegerszegi 2500-t, akkor kiderül, hogy a találkozók egyik felére mindössze 1800-an mentek ki, igaz, a másik felére 13 881-en.
Szembeszökő a különbség. Óvatosan kerüljük el az olyan rossz emlékezetű hamis közhelyeket, hogy végre megmozdult valami, láthatjuk pislákolni a fényt az alagút végén, az viszont tény, hogy a rájátszás a felsőházban több kimondottan jó meccset is hozott. Olyanokat, amelyeken a nézők kiválóan szórakozhattak, nem bánták meg, hogy a stadiont választották időtöltésük színhelyéül. Azzal is nehéz lenne vitatkozni, hogy évek óta nem volt ennyire izgalmas a hajrá a magyar élvonalban, hiszen még négy csapat reménykedhet lényegében egyenlő esélyekkel a végső sikerben. Egész pontosan: most igazolják a tények azokat, akik annak idején a tizenkét csapatos mezőny és a rájátszásos szisztéma mellett kardoskodtak, azaz mondhatnánk, mára beérett a termés.Naná, hogy éppen most szervezzük át újra a bajnoki rendszert! Az egy dolog, hogy a kevés néző az alsóház meccsein sem véletlen, hiszen nincs kieső, az osztályozó egyáltalán nem tűnik félelmetesnek a mostani élvonalbeli csapatok számára, azaz nincs tét, és a döntéshozóknak sikerült ezeket a mérkőzéseket a totális érdektelenségbe süllyeszteniük. A jövő szempontjából sokkal fontosabb, hogy a mezőny további hígulása újra nem készteti majd a legjobbakat hétről hétre teljes erőbedobásra, 90 perces hajtásra – ellentétben az utóbbi hetek több rangadójával –, és ez egész biztosan nem szolgálja a fejlődést. Azt pedig a vak is látja, hogy szurkolókat az izgalmas, küzdelmes, jó meccs nálunk is érdekli. De csak az.
Legfrissebb hírek

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
20 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
26 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
28 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
54 perce

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
1 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik