NB I B: Nyíregyháza-Szolnok 1–0

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2004.04.17. 22:08
Címkék
SÁRGA LAP
Lipták (Márton felrúgásáért) a 20., Lakatos (Pellest sodorta el) a 21., Romanek (Turóczit vágta fel) a 61., Miskolczi (Lázárt buktatta) a 72. percben

SZÖGLETARÁNY: 7:1 (3:1)

84. perc: Hegedűs középen vezette előre a labdát, ami az őt szerelő védőről Miskolczi elé pattant, aki Győri elé játszott, és a csatár tíz méterről a bal alsó sarokba lőtte azt. 1–0

A szolnoki kispadon debütáló Simon Antal edző a kezdőcsapatba jelölte elődjét, a pár meccsre "beugró" 38 éves Romanek Jánost, míg kollégája számíthatott két, sérülésből felépült csatárára, Győri Zoltánra és Grigore Popanra. Kezdetben az ő mozgékonyságuk révén vezetett néhány lendületes támadást a házigazda, idővel aztán egyre veszélytelenebbé váltak a nyíregyházi próbálkozások. Kádár Tamás kapufára fejelt labdájára Hegedűs Tibor kihagyott ziccerrel felelt, a játékrész második fele pedig már nem hozott említésre méltó eseményt. Herédi Attila a szünetben kettős cserével próbálta felrázni csapata korántsem meggyőző teljesítményét, ám sok változás nem történt a nyíregyháziak játékában. A Szolnoknak – szemmel láthatóan – megfelelt a döntetlen, de Kotula László megugrásai éberségre késztették a hazaiak védőit is. A hajrában megélénkült a Szolnok játéka, ekkor többször is sikerült szélen az ellenfél mögé kerülnie, de a beadásokról rendre lemaradtak az érkezők. Végül egy középen vezetett akció hozta meg a nyíregyháziak számára a győztes gólt, így a Spartacus továbbra is tartja kedvező pozícióját a táblázaton.

Mestermérleg
Herédi Attila:
– Nagyon küzdelmes mérkőzésen szereztünk három pontot a jól játszó Szolnok ellen. Elnézést kérek mindazoktól, akiket zavar, hogy újonc csapat létünkre a második helyen állunk…
Simon Antal: – Az történt, amire számítottunk, a hazai csapat birtokolta többet a labdát, ám idegenben csak akkor tudunk pontot szerezni, ha gólt is lövünk.
Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
3 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
4 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
4 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
5 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik