Nos, az első kör vége után egyelőre lapunk áll jól, hiszen eltaláltuk, hogy a Ferencváros első lesz, és általában is a Fradi az aranyérem favoritja. A megkérdezett tippelők közül Dajka László a Matáv Sopron edzője például mindent eltalált, csak az osztályozós csapatok sorrendjét cserélte fel. A Balaton FC szakvezetője, Csertői Aurél csak saját csapata helyezését találta el, hiszen másodiknak várta magukat.
Érdekes volt a székesfehérvári Dvéri Zsolt megérzése, aki csapatát jónak tartotta a harmadik helyre, ám a Videoton még a felsőházba sem került be. Magyarázhatóbb volt a debreceni Selymes Tibor tippje, de a Debrecen elmaradt a védő várakozásaitól, nem lett első, csak harmadik.
A Ferencváros légiósa, Marek Penksa az MTK-ban csalódhatott, mert a középpályás a dobogóra várta a kék-fehéreket, akik végül a negyedik helyen zárták az alapszakaszt.