Antók Zoltán ezután is támogatja a Sopront

Vágólapra másolva!
2004.03.20. 21:45
Címkék
A mérkőzésről bővebben:
Bozsik Pétertől még ma elköszönhet a tulajdonos
Percről percre
Fény és árnyék

A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista

Új stadion és biztos anyagi háttér – ha pusztán e két tényt tesszük egymás mellé, az egyik legprofibb magyar futballcégnek titulálhatnánk a Sopront. Az egyre szépülő arénáról már eleget szóltunk, azt viszont kevesebbet hangoztattuk, hogy a gazdasági társaságnak mennyi támogatója is van. Nos, írjuk le: a három főszponzor mellett 45 kisebb szponzor járul hozzá ahhoz, hogy élvonalbeli csapata legyen Sopronnak. A városban suttogtak arról, hogy Antók Zoltán a távozást fontolgatja. Számára is nagy lehetőség lenne ugyanis, ha a Ferencváros mögül várhatóan kihátráló Celladam-cégcsoport helyére léphetne. Nos, kijelenthetjük, erre egy ideig biztosan nem kerül sor, hiszen néhány nappal ezelőtt Antók Zoltán aláírta az MLSZ által megkövetelt UEFA-licenchez szükséges szándéknyilatkozatot, s ennek értelmében 2005 nyaráig vállalja a Matáv Sopron támogatását.
Legfrissebb hírek

Az osztrák ligában folytatja a Fehérvár Enthroners

Amerikai sportok
17 perce

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
25 perce

„Még mindig kijuthatunk” – Ola Aina a Dél-Afrika elleni rangadóról

Foci vb 2026
33 perce

Sosem volt még a Billséhez fogható fordítás • Kell-e aggódni a Detroit miatt?

Amerikai sportok
41 perce

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
48 perce

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
1 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik