Tököli Attila saját magáról

Vágólapra másolva!
2004.03.19. 20:24
Címkék
1/7. rész: Ellenfelek lesznek a pécsi fiúk
2/7. rész: Akinek túl kemény a kispad
3/7. rész: A csatárt könnyű felhergelni
4/7. rész: Begyógyultak a lelki sebek
5/7. rész: Márton Gábor saját magáról
6/7. rész
7/7. rész: Rátgéber László is kimegy a meccsre

(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
Pályakezdés
"Nem most volt, még kilencvenhárom októberében a Ferencváros ellen. Azt mondanom sem kell, hogy a Pécs csapatában léptem pályára, azt viszont alighanem kevesebben tudják, hogy az eredmény nulla nulla lett. Lengyel Ferenc helyére álltam be, aki később az egyik legjobb barátom lett."

Siker
"Felejthetetlen emlék a már említett bemutatkozás éppúgy, mint a Csepelnek lőtt első élvonalbeli gólom. A Dunaferr együttesében csodálatos éveket töltöttem, ott lehettem bajnokcsapat tagja. A Ferencvárossal Magyar Kupát nyertem, a döntőben a Debrecennek lőtt két gólomat mindig szívesen idézem fel. "

Válogatott
"Bicskei Bertalannál kaptam először lehetőséget Lengyelország válogatottja ellen. Csakúgy, mint a bajnoki debütálásomon, itt is érintetlenek maradtak a hálók… Jelenleg huszonkét válogatottságnál tartok, és bár jelenleg nem vagyok tagja a keretnek, bízom abban, hogy nem itt ragadok le."

Profiskodás
"Az utóbbi években rengeteg csapattal kapcsolatba hozták a nevemet – hol joggal, hol pedig alaptalanul –, azonban egyelőre nem sikerült külföldre szerződnöm. A célom továbbra is az, hogy valamelyik nyugati bajnokságban is kipróbáljam magam."

Keserűség
"Szerencsére kevés kudarcélményem volt, azonban ha azt kérdezik tőlem, milyen kellemetlen emlékem van, akkor a válaszom előtt egy pillanatig sem kell gondolkodnom. Elég annyit mondanom, hogy 2003. május harmincadika, Üllői út, a Debrecen elleni meccs utáni események…"
Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
5 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
6 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
6 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik