Debreceni VSC–Békéscsabai Előre FC

Vágólapra másolva!
2004.03.19. 20:37
Címkék
Sok a hiányzó. Az ősszel gyakran vergődött a Békéscsaba, a tavasszal azonban két mérkőzésen négy pontot gyűjtött. Persze a kedvező jeleket már a télen is tapasztalhatta Supka Attila vezetőedző, amikor a horvátországi edzőtáborban csapata sorra verte a helyi és szerb első ligás együtteseket. Szentes Lázárnak, a DVSC vezetőedzőjének viszont nincs könnyű dolga, az eltiltások és sérülések miatt hiányzók kis híján kitesznek egy csapatot. Ráadásul Szekeres Tamás, Dombi Tibor és Ronald Habi is kisebb sérüléssel bajlódtak a héten. A tréner a szerkezeti felállást is aszerint határozza majd meg, hogy végül is kikre számíthat szombaton. Elképzelhető, hogy egy-két junior játéka is előtérbe kerül.Debreceni VSC
Tomic
Nikolov
Éger
Flávio Pim
Szekeres T.
Dombi
Vincze G.
Habi
Szatmári
Csehi Z.
Kiss Z.

Vezetőedző: Szentes Lázár
Kispad: Balogh J. (cserekapus), Andorka, Balog Zs., Bernáth, Jeremiás


Békéscsabai Előre FC
Simunic
Szeverényi
Fehér Zs.
Udvari
Bujáki
Kovács N.
Simon
Kovács B.
Vincze Z.
Tóth Gy.
Javrujan

Vezetőedző: Supka Attila
Kispad: Matkó (cserekapus), Vilotics, Bánföldi, Grujics, Brlázs, Ursz
Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
47 perce

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
51 perce

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
2 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
2 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik