A lelkét is ápolni kell

Vágólapra másolva!
2004.03.18. 20:22
Címkék
Szűcs Lajos: "Láttam, ahogy Gábor rácsúszik a labdára, elpöcköli, és az ellenfele ráesik a lábára. Elsőre nem gondoltam rosszra, mert mindennapos szituáció volt . Ám ahogy feküdt a földön, a térdét fogva, hirtelen megijedtem, hogy a műtött térdét fájlalja. Odarohantam, akkor már mellette állt Ábrahám Attila játékvezető is, aki azt mondta: »Remélem, nem sérült meg újra.« Felállt, de már nem folytatta a játékot. Nagyon sajnálom, mert épphogy túl van a majd egyéves rehabilitáción, és végre felépült az idén elszenvedett kulcscsonttöréséből is. Reménykedjünk, hogy nem súlyos a sérülése."
Gera Zoltán: "Nem láttam, mi történt, csak azt vettem észre, hogy Gábor fekszik a földön. Rettentően sajnálom, fogalmam sincs, hogy történhet valakivel sorozatban ilyesmi. Lelkileg bizonyára igencsak megviseli az eset, mi nem tehetünk mást, mint biztatjuk, és szorítunk érte, hogy mihamarabb visszatérjen."
Lipcsei Péter: "A pályán nem gondoltam volna, hogy ennyire súlyos a dolog. Nagyon sajnálom, igazából fel sem foghatom, hogy egy életerős ifjú futballista hogyan szenvedheti el sorozatban ezeket a sérüléseket. Habár én nem voltam ennyire szerencsétlen, saját példámból tudom, pszichésen mennyire nehéz feldolgozni, ami történt. Ilyenkor fontos, hogy a közeli hozzátartozói Gábor mellett legyenek. Mert az élet nem áll meg, előre kell tekinteni, és mihamarabb visszatérnie közénk. Várjuk, mert fontos tagja a Ferencvárosnak, nagy szükségünk van rá, amiként a magyar válogatottnak is."

3/4. rész
1/4. rész: A rossz mozdulat, a fájdalom és a kín
2/4. rész: Sérülés: Még Ronaldo is zokogott
4/4. rész: A kezelőorvos diplomatikus diagnózist adott
Legfrissebb hírek

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
5 perce

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
10 perce

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
29 perce

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
47 perce

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
48 perce

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
54 perce

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
1 órája

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik