MK: A Vasas is elődöntős

Vágólapra másolva!
2004.03.17. 19:31
Címkék
Időrendben utolsóként a Bp. Vasas is bejutott a Magyar Kupa elődöntőjébe, miután hazai pályán 2–1-re legyőzte az élvonalbeli Matáv Sopron együttesét. A küzdelmes mérkőzésen az első félidő nem hozott gólt, a második játékrész első perce viszont már meghozta a Fáy utcaiak vezetését, akik a félidő közepén előnyüket növelni is tudták, Sira csak a hajrában tudott szépíteni. Ezzel a négy továbbjutó a Budapest Honvéd, a Ferencváros, a Zalaegerszeg, illetve a Bp. Vasas csapata lett. Az elődöntők sorsolását március 18-án csütörtökön tartják.Magyar Kupa, negyeddöntő:
Legfrissebb hírek

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
21 perce

Miért élnénk, ha nem egy álomért? Csapat van, most már jöjjön az eredmény is!

Magyar válogatott
21 perce

Könyv jelent meg a TF száz évéről

Egyéb egyéni
24 perce

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
37 perce

Szombaton országszerte 40 vízitelep várja a kajak-kenu iránt érdeklődőket

Kajak-kenu
40 perce

Haaland szinte elnézést kért a moldovai kapustól a 11 gól miatt

Foci vb 2026
1 órája

Kerkezt és Szoboszlait is lepontozták – így értékelték olvasóink a Portugália elleni teljesítményt

Magyar válogatott
1 órája

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik