Néhány millió forint a kasszába került

Vágólapra másolva!
2004.03.04. 20:48
Címkék
Bár a klub alkalmazottai még javában számolnak a végeredményt illetően, információink szerint végül mégsem passzívummal zárja a DVSC az idei UEFA-kupa-szereplést.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Loki, mint minden harmadik fordulót elérő együttes nem jogosult az Európai Labdarúgó-szövetség körönkénti 80 ezer svájci frankos (ez a piros-fehéreknek összességében 40 millió forintot jelentene) kompenzációjára, az UEFA ugyanis úgy ítéli meg: ezen a határon túl már egyetlen fellépés is busás hasznot hoz a résztvevőnek. Nos, az FC Bruges elleni összecsapás előtt pontosan az addigi három kanyarért járó 40 millióval lapult kevesebb pénz a klub számláján, ám a belgák elleni csata hozadéka többé-kevésbé eltüntette ezt a mínuszt. Sőt, némi bevételre is szert tett a klub, ám a pontos összeget illetően csak találgatni lehet – egyelőre a vezetők is ezt teszik. Várnak a könyvelők jelentésére.
Legfrissebb hírek

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
29 perce

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért a zágrábi vb-n

Birkózás
53 perce

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
56 perce

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-képeslap: Csikvánd – megújult öltözők, új klubhelyiség

Minden más foci
2 órája

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik