Elmarad az első forduló – edzői vélemények

Vágólapra másolva!
2004.02.27. 17:36
Címkék
A halasztásról az élvonalbeli edzők felemás véleménnyel voltak:
Dajka László, a Matáv Sopron edzője: "Felkészültünk a Ferencváros elleni mérkőzésre, a játékosok már alig várták, hogy végre tétmérkőzésen is pályára léphessenek. Ebben a helyzetben új ellenfél után kell néznünk, lekötünk egy felkészülési mérkőzést a hétvégére és folytatjuk a megkezdett munkát. Most már cél a jövő hét végi Győr elleni megyei rangadó!"

Egervári Sándor, az MTK Hungária FC vezetőedzője: "Ebben a helyzetben helyes döntés született, pedig úgy készültünk, és azt vártuk, hogy a hosszú szünet után végre ismét bajnoki mérkőzést játsszunk. Sajnos a tél tartja magát, a pályánk katasztrofális állapotban van, még az edzéseket is alig tudjuk megoldani."

Supka Attila (Békéscsabai Előre FC): "Bár egész héten úgy készültünk, hogy megkezdődik a hétvégén a bajnokság, tisztában voltunk vele, hogy a pályánk csak akkor lesz használható állapotban, ha nem érkezik újabb égi áldás. Viszont egész héten esett az eső, és a stadion a város egyik legmélyebb pontján van, ezért a hétvégére végleg használhatatlanná vált a küzdőtér. Éppen ezért pénteken délután már más jellegű edzést tartok, szombaton pedig az NB II-es Gyulai Termál FC-vel edzőmeccset játszunk, de természetesen nem itthon, hanem Gyulaváriban, ahol még akad használható pálya."

Gellei Imre (ZTE): "Nem örülök a halasztásnak, mert készültünk a Pécs elleni rajtra. A józan ész viszont azt diktálta, hogy el kell halasztani a fordulót, mert a pályák a sok csapadék miatt játékra alkalmatlanok."

Mészöly Géza (Újpest FC): "Nagyon logikus döntés született. Nem olyan gazdag a magyar futball, hogy a klubok elutazzanak a találkozók helyszínére, s ott a játékvezető döntésére várjanak. Az elmúlt napok pályaállapotain csak rontott az éjszakai havazás."

Elmarad az első forduló
Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
1 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
2 órája

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
2 órája

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik