Botrány az avatómeccsen

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2003.11.15. 20:55
Címkék
A második gól után sajnálatos események játszódtak le. Tucatnál is kevesebb diósgyőri drukker nem bírta elviselni a kudarcot, ők a kerítésen át beugráltak a pályára. A rendezők érthetetlen okokból csak nézték, ahogy a zöld gyepre rohannak. A két csapat játékosai az öltözőfolyosóra menekültek, majd néhány perces kényszerszünet után sikerült befejezni a találkozót.
SÁRGA LAP
Vitelki (felvágta Ankát) az 50., Kiss P. (felvágta Gáspárt) a 87. percben

SZÖGLETARÁNY: 7:2 (4:1)
84. perc: Koncz ívelt be jobbról szabadrúgást, Zahorecz remek ütemben érkezett, és hat méterről, csúsztatott fejessel küldte a labdát a kapu jobb oldalába. 0–1
90. perc: Barna kapott kitűnő átadást, a csatár a jobbösszekötő helyéről tíz méterről a jobb alsó sarokba lőtte a labdát. 0–2

Nagy napot jegyzett a borsodi megyeszékhely: Miskolcon ugyanis első ízben rendeztek villanyfényes labdarúgó-mérkőzést. A hazaiak azonnal ellenfelüknek estek, mindez azonban kevés elképzeléssel párosult, így a lelkesen harcoló, szervezett Kecskemét kiegyenlítetté tudta tenni az összecsapást. Az első 45 percben a kapuk nem forogtak veszélyben. A szünet után a vendégek nekibátorodtak, és negyedóra alatt Nagy Zoltánnak kétszer is bravúrral kellett védenie. Hullámzó lett a játék, ám a csúszós talaj miatt rengeteget hibáztak a labdarúgók. A hajrá perceiben aztán következett a hideg zuhany: előbb Zahorecz Krisztián mattolta a diósgyőrieket, majd pedig Barna Csaba lőtt a DVTK kapujába.
A második gól után sajnálatos események játszódtak le. Tucatnál is kevesebb diósgyőri drukker nem bírta elviselni a kudarcot, ők a kerítésen át beugráltak a pályára. A rendezők érthetetlen okokból csak nézték, ahogy a zöld gyepre rohannak. A két csapat játékosai az öltözőfolyosóra menekültek, majd néhány perces kényszerszünet után sikerült befejezni a találkozót.
A diósgyőriek visszaesőnek számítanak, így aligha szükséges ahhoz különösebb jóstehetség, hogy hamarosan újabb súlyos büntetés elé néz a futball-kft., a dísztribünön tudniillik ott ült Szieben László, a Magyar Labdarúgóliga elnöke, valamint Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke is.

Mestermérleg
Gergely Károly:
– A vendégek rászolgáltak a győzelemre. Nyugodtan, pontosan futballoztak, mi nagyon görcsösek voltunk. Sajnálom, hogy az ünnepi alkalmat nem sikerült jó eredménnyel emlékezetessé tennünk.
Gracza Tibor: – Tisztában voltunk azzal, hogy mi vár ránk. Éppen ezért lelkileg igyekeztem felkészíteni játékosainkat, és nagyon örülök, hogy ez sikert hozott. A második félidei játékunk alapján megérdemeltük a győzelmet.
Legfrissebb hírek

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
20 perce

Böndör Márton negyedik lett Lengyelországban

Atlétika
35 perce

Szeretné fájdalmak nélkül élvezni a versenyzést – interjú Erdős Ritával

Egyéb egyéni
50 perce

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
1 órája

Váradi Benedek: Magunknak is bizonyítani akartunk

Kosárlabda
1 órája

Vadnai Jonatán: Kitisztult fejjel kellett folytatnom

Egyéb egyéni
1 órája

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
2 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik