A kapus, aki csak védeni akart

– Gondolom, nem bánta meg, hogy a felkészülési időszakban a rákospalotaiakhoz szerződött…
– Természetesen nem, és elsősorban azért nem, mert ebben a csapatban sorozatban védhetek – válaszolta Bíró Szabolcs. – Ugyanakkor nem hallgathatom el azt a tényt sem, hogy az utolsó hat debreceni hónapomat a legszívesebben kitörölném az életemből. Már csak ezért is megérte váltani…
– Kíváncsivá tett… Mondana valamit erről a háta közepére sem kívánt időszakról?
– Az elmúlt évben történt, hogy két nappal az átigazolási időszak lejárta előtt, július tizennyolcadikán hívattak, és közölték velem, kereshetek magamnak új csapatot, mert ha nem tudok eligazolni, akkor csak a lelátón jut számomra hely. Nem sikerült másik csapathoz szerződnöm, így maradt a lelátó, jobb esetben a kispad. Amikor novemberben ismét rákérdeztem a helyzetemre, azt mondták, meggondolták magukat, az edzéseken látják, hogy jó formában vagyok, így tárgytalan az átigazolásom. Csakhogy ekkor már kötöttem az ebet a karóhoz, és mindenáron váltani akartam, hiszen többre tartottam magam annál, mint hogy csak néző legyek a meccseken. Végül hosszas huzavona után annak a fejében tudtam kölcsönbe a REAC-hoz szerződni, hogy lemondtam a járandóságomról. Igaz, ennek a fejében nyártól szabadon igazolható vagyok, ugyanis még egy évig érvényes debreceni megállapodásomat június harmincadikától közös megegyezéssel felbontattam…
– Mi az oka annak, hogy ez a viszonylag kis költségvetéssel működő klub méltó ellenfele tud lenni olyan nagy múltú, és nem mellékesen feljutási reményekkel a bajnokságot elkezdő gárdáknak, mint a Haladás, a Nyírség vagy éppen a Diósgyőr?
– Azt rövid idő alatt megállapíthattam, hogy olyan klubhoz kerültem, ahol egy kis létszámú, hozzáértő vezetés irányítja a csapatot, van egy tehetséges, törekvő edzőnk, és társaság a pályán kívül is igazi közösséget alkot. Talán ennyi elég a sikerességhez…
– Egy harmincnégy esztendős kapus nem számít öregnek, de számít-e arra, hogy meglesz a kétszázharmadik élvonalbeli találkozója?
– A kétszázkét első osztályú találkozó mellett van csaknem százötven második ligás meccsem is, és azt gondolom, ez így együtt aránylag tisztességes szám. Az első két-három rákospalotai mérkőzésemen éreztem a már említett debreceni hat hónapot, ám sikerült visszazökkennem a versenyritmusba. Fizikálisan rendben vagyok, megítélésem szerint négy évem még lehet a pályán, így akár az ön által említett kétszázharmadik mérkőzés is öszejöhet.
– Amennyiben sikerül feljutniuk, aligha kívánkozik el a kék-sárgáktól, de mi lesz akkor, ha elmarad a bravúr?
– Ez meglehetősen összetett kérdés. Azt tudni kell, hogy Kövesfalvi István az egyik legjobb barátom, és ha eljön az idő, amikor azt mondja, ismét egészséges vagyok, védeni akarok, akkor egy pillanatig sem gondolkodok majd, átadom neki a helyem. Addig azonban igyekszem úgy teljesíteni, hogy a nyáron legyen olyan élvonalbeli vagy NB I B-s csapat, ahol úgy vélekednek, érdemes Bíró Szabolcsot szerződtetni.