Jól választott szerepet

Tubi, a válogatott korábbi gyúrója már hetvenéves.
Hetvenes mobilján már tárcsázom is (ilyet is kapott új klubjától, a Lombard FC Haladástól, ahol jelenleg is aktívan dolgozik), legalább most, e születésnapi alkalomból figyeljünk egy kicsit rá és általa a futball nélkülözhetetlen háttérembereire.
"Tubiról írsz? Kezdd úgy, hogy Tubi or not Tubi…” – játszik a szavakkal egyik kollégám, s talán nem is sejti, hogy felvetése nem csak viccnek jó. A hetvenéves masszőr ugyanis minden szemérmesség nélkül elmondja: "A futball az életem. Ha most abba kellene hagynom a munkát, három hónap múlva temetnének.”
Csakhogy Tubi nem hagyhatja abba a munkát, most éppen a Haladás az élete értelme, s nem is tud másra gondolni, mint arra, hogy a csapat feljut az élvonalba.
Tubit amúgy Sándor Imrének hívják, de ezt kevesen tudják róla. Ahogyan azt sem, hogy már gyermekkorában megszokta a profifutball ritmusát: családjával állandóan költöztek, utaztak, mindig éppen oda, ahová a papa szerződött.
"Édesapám uradalmi intéző volt, nagyon jó szakember. Hatalmas birtokokat, több száz embert kellett igazgatnia. Ráckevén születtem, mert akkor ott laktak a szüleim, aztán éltünk Taktaharkányban, Galvácson, Bátaszéken, Szarvason. Galvácson apu Törley Tibor birtokát vezette, a híres pezsgőgyárosét, aki évente legfeljebb egyszer vagy kétszer jött ki az erdejébe vadászni, s mindent az intézőre bízott. Aput a háború után is megbecsülték szakértelméért, főagronómus volt Szeghalmon és Vésztőn a téeszben.”
Tubi aztán Budapesten érettségizett, a jó hírű Eötvös József Gimnáziumban, amit néhány évvel korábban még Főreál Gimnáziumnak neveztek – közben pedig…
"A Ferencvárosban védtem, igaz, akkor Budapesti Kinizsinek nevezték. Emlékszem, nekünk, ifistáknak sokáig egy órával korábban kellett edzésre mennünk, mert a mi feladatunk volt, hogy a tribünöket zöld-fehérről átfessük piros-fehérre…”
A futballistakarriernek azonban három év után, 1952-ben (Puskásék ebben az évben nyerték meg az olimpiát, s indultak el a világhír felé) vége lett.
"Választanom kellett a futball és a színészet között.”
Tessék?! Mi között?!
To be or not to be…
"Ja persze, közben a Színművészeti Főiskolára jártam. Az igazgatónő, Simon Zsuzsa férje, Mányai Lajos, a híres színész, kijárt a Fradi-meccsekre. Akkoriban az ificsapat a nagyok előtt játszott, és rendszerint már a mi mérkőzésünkön is voltak tizenöt-húszezren. Mányai Lajos pedig egyszer elmondta a feleségének, hogy az egyik színinövendék a Ferencvárosban véd. Az igazgatónő másnap nekem szegezte a kérdést: színész akar lenni, vagy futballista? Elgondolkodtam: színész lehetek hatvanéves koromig, futballista csak harmincéves koromig, és inkább a színházat választottam. És titokban folytattam a futballt, szombaton védtem a Húsosban, vasárnap meg a Csokoládégyár csapatában, a Budapest-bajnokságban.”
És Tubi 1954-ben (a 7:1 és az Aranycsapat világbajnoki döntőjének esztendejében) diplomás színész lett. Együtt tanult többek között Horváth Józseffel és Szabó Gyulával. A világot jelentő deszkák először a szolnoki Szigligeti Színházban, majd a békéscsabai Jókai Színházban vártak rá.
Itt, Békéscsabán érlelődött meg benne a felismerés és az elhatározás, hogy mégsem a színpadon alkot maradandót. Jó kapcsolatba keveredett a helyi sportolókkal, s végül már a futballisták ügyködtek azon, hogy valamilyen módon bekerüljön a szakmai stábba, együtt dolgozhasson a csapattal. Először arra gondoltak, hogy valamilyen vezető beosztás kellene Sándor Imrének, aztán – minthogy ehhez nem nagyon fűlött a foga – jött a pompás ötlet: legyen ő a masszőr!
A futball kedvéért megtanult hát egy új szakmát: "Először a fürdőmasszőri vizsgát tettem le, majd megtanultam az orvosi masszázst, végül a sportmasszázst, s akkor robbantottam… A Békéscsabai VTSK és az Előre után következett Eger és az NB I 1966-ban.”
Egerben kapta a becenevét is.
"Minden reggel én ébresztettem a futballistákat az edzőtáborban. Mindenkinek egy Negro cukorkát tettem a szájába – ettől nem lehet nem felébredni –, és közben kiabáltam, hogy »Ébresztő, tubikáim!«. Akkor lettem Tubi.”
Mégsem megy a fejembe, hogyan hagyhatta ott a színházat a bizonytalan kimenetelű gyúrókarrierért.
"Először is láttam, hogy nem vagyok egy Latabár vagy egy Básti Lajos. Végképp akkor ment el a kedvem, amikor egy kétséges művészi értékű mondatért az egyik kolléganőm Jászai-díjat kapott. Egy szovjet darabot játszottunk november hetedike tiszteletére. Látom, hogy a színfalak mögött a kolléganőm hagymát aprít. Ezt meg miért csinálod? – kérdeztem tőle, mire kiderült, azért, hogy sírni tudjon a színpadon. Úgy is lett. Sírt, folytak a könnyei, miközben egy kisgyereket kellett átölelnie, s elmondania az egymondatos szerepét: »Anyád helyett anyád leszek!« Esküszöm, ez az egy szerepe volt, és Jászai-díjat kapott… Akkor elegem lett. Végül is azt hiszem, jól döntöttem, hogy a futballt választottam. Látom szegény színészkollégákat, hogy mit meg kell tenniük manapság két-három mondatért, egy szerepért, miközben engem tényleg megbecsülnek, s megbecsültek a labdarúgásban az elmúlt évtizedekben is.”
Ráadásul milyen legendás tudású futballisták és edzők becsülték meg!
"Összesen hatvankilenc edzővel dolgoztam eddig, Glázer Robi volt a hetvenedik, Détári Lajos most a hetvenegyedik. Mindenkivel jó volt a kapcsolatom, és anélkül hogy bárkit megsértenék, hadd említsem meg külön Mezey Györgyöt, Mészöly Kálmánt, Lakat Károlyt, Kovács Ferencet, Szusza Ferencet, Hidegkuti Nándort, Tóth Bálintot, Kiprich Józsefet és Tornyi Barnabást. S hogy játékosként kik voltak a kedvenceim? Nos, emberileg talán Nyilasi Tibihez, Kiprich Józsihoz és Csapó Karcsihoz kerültem a legközelebb, de nagyon szerettem Esterházy Mártont, Katzirz Bélát, Vincze Pistát és Plotár Gyulát is. Mindannyiuknak, az összes játékosnak és az edzőknek is hálás vagyok, hogy együtt dolgozhattunk, és el ne felejtse, hogy most a szombathelyi játékosok a kedvenceim… ”
Tubi (számon tartja!) eleddig 2045 hivatalos mérkőzésen dolgozott, ott volt két világbajnokságon (1982, 1986), amíg a válogatottaknál tevékenykedett (1976– 88), sőt egy olimpián is (1972), ahol nem csak futballistákat masszírozott. Legemlékezetesebb mérkőzései a Real Madrid elleni diadal a Tatabányával a KK-ban 1981-ben (2–1), az 1985-ös osztrák–magyar (0–3, ekkor jutottunk ki az 1986-os vb-re), az 1986-os magyar–brazil (3–0) találkozó, és az a meccs, amelyen a magyar ligaválogatottként szereplő Lombard FC Tatabánya 1–1-es döntetlent játszott Uruguay csapatával 30 ezer néző előtt Montevideóban. Amúgy Egerből (1966–1975) Tatabányára szerződött, ahol hűséggel kitartott nemcsak a nagy sikerek idején, de a kudarcok éveiben is. Tavaly Bíró Péter, a Tatabánya korábbi elnöke új klubjához, a Lombard FC Haladáshoz hívta.
"Mindenképpen írja meg, hogy örök hálával tartozom Bíró Péter elnöknek, aki már Tatabányán felkarolt, és a segítségemre volt, s aki most Szombathelyre is magával hozott, és kicsit a második apjának tekint. Szintén nem lehetek eléggé hálás a feleségemnek, aki mindig megteremtette nekem a nyugodt hátteret, s aki most sokat betegeskedik, mégis ő igyekszik tartani bennem a lelket, ha olykor szomorú vagyok, mert kikapott a csapat…”

Kedves szavak az ünnepelt masszőrről

Nyilasi Tibor 70-szeres válogatott futballista, edző, az MLSZ utánpótlásszakág-vezetője: "A mai napig rajongója vagyok Tubinak. A nap huszonnégy órájában mindent megtett a játékosokért, mind szakmailag, mind hangulatfelelősként. Legendás történeteiből élek, nap mint nap mesélem őket. Kívánom, hogy legalább még egyszer ennyit éljen a futballban.”
Mezey György volt szövetségi kapitány, az MLSZ szakmai és edzőképzőközpontjának igazgatója, UEFA-instruktor: "Tubi egyedülálló, utánozhatatlan figura, akinek az egész lénye, élete a futballhoz kötődik, erre teremtődött, s részben a futball szülötte is. Tevékenysége messze túlmutat azon, hogy karbantartja a játékosok izmait, önálló, fontos eleme a felkészülésnek. Élmény volt vele dolgozni, s ezúton is köszönöm a közös munka lehetőségét.”
Kiprich József 70-szeres válogatott futballista, a Kecskemét edzője: "Nagyon sok boldog születésnapot kívánok Tubinak, és még sok jó évet a futballban. Több mint tíz évig dolgoztunk együtt Tatabányán és a válogatottnál is. Tubi különleges ember. Amellett, hogy a kisujjában van a szakma, egy perc alatt jókedvet csinál. Tudjuk, hogy színésznek készült, roppant jó a humora meg a történetei…”
És persze a hivatalos koccintás sem maradhat el: Sándor Imrét, a népszerű Tubit, a válogatott korábbi masszőrét 70. születésnapja alkalmából a jövő héten köszönti a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Bozóky Imre.