Pál Zoltán újra gólt rúghat

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2003.04.09. 22:00
Címkék
Normális esetben, ha egy futballstadionban labdarúgó-mérkőzést rendeznek, körülbelül annyira számít rendkívüli eseménynek, mint hogy a kisbabát nem a gólya hozza. Ám a jelen pillanatban nem létező Vasas háza táján mégis úgy készülnek a csütörtök délutánra, mintha egyenesen a Barcelona, a Milan vagy az Arsenal látogatna a Fáy utcába.
Megy a telefonálgatás, az egyeztetés, hogy akkor kit enged el a klubja, ki nem ér rá, és egyáltalán kinek fontos, hogy újra Vasas-mezt húzhasson. Illovszky Rudolf végigtárcsázta egykori játékosait, és szerda délután kissé fáradtan ugyan, de boldogan azt mondta: "A fiúk örömmel jönnek…”Amint már beszámoltunk róla, csütörtökön fél négykor a Vasas nosztalgiacsapata barátságos találkozón csap össze az NB I B-s Százhalombattával, és a mérkőzés célja nem is lehet más, mint bizonyítani a világ felé, hiába sorolták vissza az ötödosztályba az angyalföldi gárdát, az igenis él és készül. A visszatérésre. Afféle üzenet lesz ez a mérkőzés. Talán érdemes újra megemlíteni, kik is lépnek pályára: ott lesz például Juhár Tamás, Galaschek Péter, Váczi Zoltán, Szili Attila, Geress Zoltán, Fischer Pál, Simek Péter, Máriási Zsolt, Jean-Claude M’bemba, hogy csak néhány nevet említsünk a korábbi kedvencek közül.Sőt szerelést ölt két olyan fiatalember is, akinek az egészségi állapota miatt sokáig izgulhatott a közvélemény. Pál Zoltánról és Kövesfalvi Istvánról van szó, mindketten Angyalföldön nevelkedtek. Egyikük súlyos szívműtéten esett át, másikuk a rákkal küzd. De mindketten úgy érezték, csütörtökön, ha néhány percre is, de pályára kell lépniük. Pál Zoltán ezzel kapcsolatban a következőket mondta: "Fél éve nem kaptam fizetést, jóllehet, szinte minden nap a pályán tartottam edzést, dolgoztam a fiatalokkal, miközben a kft. vezetése részéről ment a hülyítés. Katasztrofális időszak volt ez az életemben, de remélem, múlt időben beszélhetek erről, hiszen magam is bízom benne, hogy a nyártól újra lesz Vasas. Csütörtökön kötelességemnek érzem, hogy pályára lépjek. Ezt még az orvosok sem tilthatják meg.”Kövesfalvi István túl van a kemoterápiás kezeléseken, a haja ugyan teljesen kihullott, de az életkedve tökéletesen visszatért, olyannyira, hogy ismét edzésbe állt a REAC-nál. Ô is ott lesz a csütörtöki mérkőzésen, és néhány percre visszautazik az időben, amikor még nem volt beteg, és a Vasas kapuját védhette…
Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
4 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
4 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
4 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
4 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
5 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
5 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik